Ki lehet gyógyulni a súlyos betegségekből

A spirituális és vallási alapokon nyugvó világnézet nem csak a rákbetegek mentális, hanem fizikai állapotát is kedvezően befolyásolja – tudjuk meg a floridai Moffitt Rákközpont kutatásából, amely a Cancer című szaklapban jelent meg.

A kutatás során háromszor is áttanulmányozták az összes témába vágó kutatást, amelyben több mint 44 ezer páciens vett részt. Noha egyik tanulmány sem fedezett fel világos ok-okozati összefüggést a hit és a pozitív végkifejlet között, az asszociáció többé-kevésbé egyértelmű.

Az első elemzésből kiderült, hogy azok a páciensek, akik aktív spirituális/vallási életet élnek, jobb fizikai állapotnak örvendenek, és kevesebb kellemetlen tünettel jár esetükben a rák és a kemoterápia, így hétköznapi teendőiket is jobban el tudják látni.

“Különösen azok számolhatnak be pozitív eredményekről, akik a spiritualitás és a vallás több aspektusát is közelebb érzik magukhoz, és hisznek egy fölöttük álló hatalom létezésében” – mondja a kutatást vezető Heather Jim, a tampai rákközpont munkatársa.

Foto:pixabay.com

A második elemzés a mentális állapotot vizsgálja. “Nem túl meglepően a szellemi alapokon nyugvó világnézettel élők körében kevesebb a depressziós, szorongó ember, míg a teljes materializmus és ateizmus számos pszichológiai zavarral társul” – teszi hozzá John Salsman, a Wake Forest School of Medicine szakembere.

A harmadik elemzés összefüggést lát a spiritualitás/vallás és a társadalmi jóllét között: több barátjuk van, jobban kijönnek a családjukban és a környezetükben lévő emberekkel, míg a hitetlenül élők nehezebben találják meg a hangot a többi emberrel is.

Forrás: nuus.hu


Egy válasz

  1. Molnár László

    1 hét kóma után a stroke-ból is lehet. Csak túl kell élni. Jó, szerencsém volt. 1 órán belül az Amerikai úton voltam. 8 hét után járóképes, a 10. héten már
    a védencemmel pert nyertünk. Segítség? Bruno Gröning. Szerintem.