Ki, ha Én nem?!

Mindenki ismer rendkívül kreatív embereket, akik cseppet sem szerények képességeiket illetően: a beképzelt színészt, az öntelt művészt, a hiú zenészt, a nagyképű írót.

Egy új tanulmány szerint igenis van alapja ezeknek a kulturális sztereotípiáknak. A Personality and Individual Differences című folyóiratban megjelent tanulmány ugyan nem tuskóként jellemezte őket, de nem is festett túl hízelgő képet róluk. Pszichológusok kértek meg arra több mint 1 300 főiskolást, hogy töltsenek ki személyiségteszteket és kreativitást felmérő kérdőíveket. Az öninterjúk segítségével mérték fel a kreatív képességeket, főként a művészetek, kézművesség, színjátszás és írás területén.

A kutatók megvizsgálták, hogy hat különféle jellemvonás miként befolyásolta a kreativitást. Leginkább az új élményekre való nyitottság játszott ebben szerepet, melyet már korábbi tanulmányok is kimutattak. Az extrovertáltság ennél kisebb súllyal esett latba, az érzelmesség, lelkiismeretesség és kompromisszumkészség egyáltalán nem számítottak. A becsületesség és szerénység pedig kifejezetten negatív hatást gyakoroltak a kreativitásra.

“A kutatásunk nem talált kifejezett erős hatást, és nem mondjuk, hogy minden kreatív ember elviselhetetlenül arrogáns, de általánosságban elmondható, hogy ezek az emberek nem szerények és visszafogottak.” – mondta Paul Silvia, az Észak-Carolinai Egyetem pszichológus adjunktusa. “Bár a kreatív személyiség több vonzó vonással rendelkezik: kíváncsi, széles látókörű és nyitott, sok a kedvezőtlen jegye is: nem valami szerény és erőszakos is.

művészet

“A kreatív területeken tevékenykedő emberek számára előnyös is lehet, ha kevésbé becsületesek és szerények. „Sokan kritizálják és becsmérlik őket, igyekeznek őket eltántorítani céljuk megvalósításától.– mondta Silvia. Minél messzebbre jut el valaki ezen a területen, annál erősebb negatív hatások érik. A harsányabb bírálattal szemben erősebb magabiztosság szükséges, hogy megmaradjon valaki az elképzelései mellett és kockázatokat vállaljon.

Másfelől azonban a kreatív embereknek gyakran van szükségük tanárokra és mentorokra, hogy képességeiket kibontakoztathassák, valamint segítsenek megteremteni a kapcsolati tőkéjüket. „Az igazán arrogáns típusoknak nehezükre esik ápolni a kapcsolataikat, hogy beilleszkedjenek a kreatív közösségbe.” – magyarázta Silvia.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.