Idősekkel szembeni diszkrimináció

Az idősebbekkel szembeni diszkrimináció általános jellegére, és egyben társadalmi elfogadottságára mutat rá egy kanadai kutatás.

Az idősgondozással foglalkozó kanadai Revera megbízásából készült felmérés eredményei szerint a 66 évesnél idősebbek közel 60 százaléka tapasztalt már a korából fakadó diszkriminációt, míg a válaszadók 35 százaléka jelezte, előfordult már, hogy valakit ő is kora okán különböztetett meg hátrányosan.

Az adatok szerint a kor alapján történő diszkrimináció leggyakoribb formája, hogy az időseket láthatatlannak, inkompetensnek és társadalmilag haszontalannak nézik.

A szakértők szerint az öregedéssel szembeni előítélet épp olyan társadalmi probléma, mint a származáson vagy a nemen alapuló előítéltet. Ugyanakkor fontos az előítéletek mihamarabbi leküzdése, hiszen egy nap mind idősek leszünk, ráadásul a népesedési előrejelzések azt mutatják, a szépkorúak társadalmi aránya egyre nő. Kanadában például 2050-re minden negyedik személy 65 éven felüli lehet.

idosek4

Az öregedéssel szembeni előítélet ugyanakkor nem csak a fiatalok által vélelmezett sztereotípiák és negatív attitűd miatt jelentkezik, hanem azon társadalmi megrögzöttségből is fakad, amely a fiatalság többségi jelenlétét feltételezi. Ez utóbbi az oka annak, hogy a társadalom olyan gyakran nem tud jól reagálni az idősebb korosztály igényeire.

Ezt támasztja alá, hogy a megkérdezett idősek 27 százaléka tapasztalt már a kormány részéről diszkriminációt, amikor is az ő korcsoportjukra gyakorolt hatásokat a politikai vezetés figyelmen kívül hagyta. Ugyanígy az érintettek harmada az orvosi ellátásban is észlelt már visszásságot: például amikor az egészségügyi szakemberek nem megoldható problémaként kezelik a panaszaikat, hanem egyszerűen a korral járó tünetnek tudják be.

Forrás: