Honnan tudom, hogy manipulálnak? – 1. rész.

Bármilyen manipuláció céljának is érezzük magunkat, nem igazán tudjuk bizonyítani, sokkal inkább érezzük csak, hogy befolyás alatt cselekedtünk. Általában utólag csak. Hogyan védhetjük ki, készülhetünk fel arra, hogy ellenálljuk?

A manipuláció olyan befolyásolást jelent, amelynek önző, a célszemély által titokban tartott, vagy elhallgatott célja van.

Aki manipulál

Általában tudatos a manipulatív szándék: a célszemély tegye, vagy mondja azt, amit ő, a manipulátor szeretne. Továbbá ez a szándék rejtve van a másik előtt, nem tudhatja, hogy manipulálják. Amennyiben tud róla, már nem nevezzük manipulációnak.

Akit manipulálnak

Rendszerint nem tud a másik valódi szándékáról. Illetve tud valamit, de az csak a felszín, a rejtett célt nem ismeri, illetve nincs módja felismerni. Vagy nincs elég információja, vagy nincs meg az a tudása, logikai vagy érzelmi képessége, hogy felismerje, manipuláció áldozata lett. Ezt a képességet lehet fejleszteni, ha valaki képes kibújni a nyomás alól, és tiszta fejjel végiggondolni, ő mit is szeretne.

Reklámok, akik többé-kevésbé nyíltak

Talán a leggyakoribb nyílt manipulációk a reklámok. Általában tudjuk, hogy a reklám célja ez, hogy felkeltse a vágyat az adott termék iránt – vagyis azt reklámozza -, mégis nagyon sok reklám tartalmaz rejtett elemeket is.

Egy szép autó reklámja például sokkal többet tartalmaz, mint az autó tulajdonságainak dicsérete. Egy életérzést is kínál, általában a fiatalság, a sikeresség ígéretét kelti. „Ha ilyen autód lesz, ilyen sikeres /fiatal /szép/gazdag leszel.”

Vagyis az önértékelést célozza meg, és azt a vágyat fokozza, hogy birtokold ezt az autót, mert akkor több leszel. Ez az ígéret nem igaz, nem leszel az, tudjuk. Csak lesz egy új autód.

Ez ellen könnyű védekezni: egyszerűen gondoljuk végig, miért szeretnénk valójában az adott terméket? Valóban, ha a birtokunkban lesz, mi magunk is megváltozunk? A válasz természetesen nem.

Attól még megvásárolhatjuk az adott terméket, mert valóban szeretnénk egy új autót.

A cikk második részében az érzelmi manipulációkról olvashattok!

Forrás: https://napidoktor.hu/index