Hazug bocsánatok

Bocsánatot sok mindenért, sokféleképpen kérhetünk, de gyakran nagyon-nagy különbségek vannak a kimondott szavak, és a tartalmuk között.

Nem él olyan ember a világon, akinek életében legalább már egyszer ne kellett (volna) kimondania a bűvös szavakat: ,,ne haragudj!" De ha ki is mondtuk, az nem mindig hangzott őszintén. Ez máris két válfaja egy bocsánatkérésnek, ennél pedig sokkal több létezik!

Követelőzhetünk vele

Így a kamasz, vagy az éretlen felnőtt tesz. A szavak hangzása pontosan az ellentéte lesz annak, amit mond. A megbocsátást nem kéri, hanem követeli, mint egy megérdemelt jussot, ami azért jár neki, hogy képes volt kimondani a ,,ne haragudj rám!" három szavát.

Tudja, hogy ő a hibás, de eközben úgy érzi, hogy a másik is megérthetné az ő indokait. Nem akarja folytatni a vitát, nem szeretné többször hallani, hogy ő mit rontott el, mert ezt pontosan tudja ő is. Tudat alatt is abból indul ki, hogy az anyukája abbahagyta a vircsaftot, ha fennhangon bocsánatot tudott kérni.

Ha mégsem maradt abba ennyivel a veszekedés, akkor jött az ajtócsapkodás, amire mi is felkészülhetünk, ha nem igyekszünk nyugalmat erőltetni magunkra egy követelőző bocsánatkérés elhangzása után.

Üres szavakkal ígérgethetünk

Ilyenkor a bocsánatkérés olyan üresen kong, mintha csak azt ígérné meg, hogy soha többé nem tesz ilyet. Ez egyszerű becsapás, az illúziója annak, hogy valóban megbánta.

depresszio76

Ahhoz, hogy valaki mégis hitelesen tudja ezt előadni, rengeteg gyakorlat kell, ami az ilyenféléknél az évek számával csak növekedni fog, mert bizony gyakran kell majd elnézést kérniük olyan dologért, amit nem átallnak újra és újra elkövetni. Olyan ez, mint egy kérdéssel hazudni. Sokak számára hihetetlen, de annál kevésbé lehetetlen.

Megsemmisülhetünk általa

Igazán szélsőséges eset, már ami az érzelmi állapotokat illeti. Az így kimondott ,,ne haragudj!" sokkal több lesz egy egyszerű bocsánatkérésnél. Ez igazi elismerése lehet a másik teljes igazának, vagy sokkal inkább annak a hatalomnak, amit ő képvisel.

Félő, hogy az utóbbi eset áll fenn, mert ilyenkor egy felismerés előzi meg a bocsánatkérést. Ez a felismerés pedig az lesz, hogy hiába van igaza abban a vitában, ezt a másik soha nem fogja elismerni, márpedig övé a hatalom felettünk. Kamaszkorunkban mi magunk is gyakran kerülhettünk ilyen szituációkba, amikor összevesztünk a szülőkkel.

Csipkelődően

Nem feltétlenül kell bántó szándékot feltételeznünk egy gúnyosabb ,,elnézés"-t mögött. Ez nagyon gyakran csak játék, némi iróniával megspékelve. A csipkelődések sosem akarnak szíven ütni, de annál inkább szeretnének más belátásra bírni.

Ha valaki így kér elnézést, az valószínűleg sokkal jobban hisz abban, hogy a másiknak kéne azokat a bizonyos előbb elhangzott szavakat kimondania, mi pedig jobban tesszük, ha elgondolkodunk ezen.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.