Gondold komolyan – Megbocsátok!

Sokak száját sosem hagyta el őszintén a két szó: ,,ne haragudj!”, és még kevesebben vannak, akik tényleg képesek megbocsátani!

Gyakran vágunk a másik fejéhez komoly, sértő szavakat. A feszültség aztán tüzes haraggá lobbanhat, hogy aztán emberről emberre terjedjen tovább. Megálljt jelenthet számára a bocsánatkérés, de mi van abban a helyzetben, ha a sértettség tüze már befészkelte magát a szívünkbe?

Úton

A megbocsátás olyan, mint az édenkert: ha tényleg létezik, az rengeteg további kérdéseket vet fel. Hogyan lehet oda eljutni? Hogyan lehet letévedni az útról? Mik akadályozhatják, hogy odataláljunk? Aztán amikor átlépjük a küszöböt, talán még olyan dolgokra is rájöhetünk, amikre addig nem is gondoltunk volna!

A megbocsátás fogalma

A legjobb lesz, ha már az elején tisztázzuk, hogy pontosan mit is jelent megbocsátani: ha képesek vagyunk úgy szemet hunyni egy hiba felett, hogy nem marad epés utóíz a szánkban. Az nem megbocsátás, ha utána még évekig fel-felhánytorgatjuk, bizonyos pillanatokban emlékeztetjük rá az adott személyt, hogy mit is tett, és egyszerűen nem engedjük, hogy elfelejtse azt az alkalmat! Ha úgy érezzük, hogy sokkal, nagyon sokkal tartozik nekünk azért, amiért ,,már nem haragszunk rá", és időnként emlékeztetjük erre az adósságára, akkor ott nem beszélhetünk semmiféle megbocsátásról!

sajnalom

Mi történik?

A valódi megbocsátás csak akkor lehet egy pillanat szüleménye, amikor váratlanul megértjük, hogy valójában tényleg nem ellenünk akart valaki rosszat elkövetni, mint ahogy hittük. Minden más esetben, a valódi megbocsátáshoz idő kell. Ne a másikat emlékeztessük rá, hogy mit is tett velünk, hanem magunkat arra, hogy miért is hunytunk szemet az eset felett: mert nem tudhatta, hogy mennyire megbánt minket azzal, amit a fejünkhöz vágott; mert honnan gondolta volna, hogy magunknak akartuk még az utolsó süteményt?

Ezzel pedig el is érkeztünk addig a pontig, hogy nem mindig van nekünk igazunk, még ha tényleg teljesen hiszünk is benne!

Vélt igazságok

Gyakran nem az kér bocsánatot, akinek valójában kellene. Sokszor már tényleg intelligencia kérdése csak, hogy valaki leáll-e veszekedni bárkivel egy jelentéktelen dolog miatt. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy tényleg olyan sokat ér az neki? Vagy nem megbántásról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy szeretné, ha figyelnének rá, törődnének és foglalkoznának vele?

Egy ilyen veszekedés közepette is elhangozhat a bocsánat, de ha a másik eddig sem azért hisztizett, mert az az egy ember megbántotta, hanem mert szinte mindenki más, akkor hiába bármilyen békítő szó!

depresszio78

Betelik a pohár

Ráadásul az esetek többségében nem csak a jelenlegi hiba miatt haragszunk. Amikor veszekszünk, dühünket nem csak az éppen ellenünk elkövetett sérelem hevíti, hanem fokról fokra fellobbannak korábbi lenyelt sértések is. Egyre jobban belelovaljuk magunkat az érzésbe, hogy minket mennyire megbántottak, majd elérünk abba az állapotba, amikor egyáltalán nem tudjuk elfogadni, ha valaki azt mondja: ne haragudj rám.

De ennek a visszája is megtörténhet! Szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik nem csak mondják, hanem valóban úgy is van: tényleg képtelenek lennének haragudni a másikra. Hogy miért is van így? A variációk száma végtelen: túl sokat köszönhet már neki, túlságosan szereti, túl sok hálával tartozik érte, stb. Persze ezekhez azért szükséges egy kis gerinc is.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.