Fiúk, akiket megerőszakoltak!

Azok a fiatal fiúk, akik korábban szexuális visszaélés áldozatai voltak, mintegy ötször gyakrabban szerepelnek tinédzserkori terhesség okozójaként másokhoz képest – állítják a Brit Kolumbiai Egyetem (Kanada) munkatársai.

A Journal of Adolescent Health online számában megjelent tanulmány szerint a tinédzserkori terhesség mellett a szóban forgó fiatal fiúknál háromszor gyakoribb a promiszkuitás (a gyakori partnerváltás), és kétszeres a védekezés nélküli szex esélye. Yuko Homma és munkatársainak vizsgálata a szexuális erőszak, illetve a kockázatos szexuális magatartás összefüggéseire koncentráltak három szempontból: tinédzserkori terhesség, többszörös szexuális partnerek, védekezés nélküli közösülés.

internetezo_lany5

A kutatók 10 korábbi kanadai és amerikai felmérés adatait elemezték ki, melyeket 1986 és 2011 között végeztek. A kérdőíveket névtelenül mintegy 40 ezer középiskolás fiú töltötte ki. Az elemző vizsgálat megállapította, hogy egyértelmű kapcsolat van a kockázatos szexuális viselkedés, és a korábbi erőszakos élmény között. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy esetükben nagyobb a szexuális úton átvihető fertőzések, és a nem kívánt terhesség kockázata.

A kutatók a probléma megelőzéseként a szülőkkel való megbeszélést, illetve az iskolai egészségnevelő programok javítását szorgalmazzák.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: