Feltalálták a fog zománcát visszaépítő cukorkát!

Egy újfajta cukorka ahelyett, hogy tovább gyengítené, segít regenerálni, „visszaépíteni” a fog zománcának sérüléseit.

A Washingtoni Egyetem kutatói géntechnológiával módosított fehérjeelemeket adagolnak a rágótabletta-szerű eledelbe. A fehérjeelemek a fogakhoz kötődnek, egyúttal vékony, friss zománcréteggel vonják be azokat – írja a Futurism.

Ha az éjszaka során látszólag ok nélkül többször felébredünk, reggel fáradtnak érezzük magunkat, fáj a fejünk, a nyakunk, zsibbad a karunk, zúg a fülünk, gondolnunk kell a háttérben meghúzódó fogászati problémára is.

Csikorgatás és a kopott fogak? Ez a megoldás!

A módszer különleges,

mert új fogzománcot eddig nem sikerült mesterségesen építeni, „csupán” a meglévő állapot szinten tartása sikerült. Az eljárást eddig kihúzott fogakon, majd pedig élő patkányokon tesztelték, most következnek az első klinikai vizsgálatok. Úgy tűnik, hogy már napi egy cukorka elfogyasztása elég lehet a hagyományos kopás megállításához. Ha többet is eszünk, az már

fogak

Foto:123rf.com

erősíti, kipótolja a felületi fog zománc hiányt,

illetve néhány mikrométerrel meg is vastagíthatja azt. A kísérletsorozat mindössze negyed éet fog igénybe venni, a tervek szerint.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index


2 hozzászólás

  1. John Galt Jr.

    Az ilyen cikkekkel az a baj, hogy az ehhez hasonló termékek soha nem lesznek elérhetők, mivel akkor ugye nem kellene minden szarért orvoshoz járni.