Fájdalom csökkentő jó szándék!

Valóban csökkenthetik a betegek szenvedéseit a gondoskodó és kedves nővérek, és a nagymama sütije is sokkal finomabb, ha tudjuk, szeretettel készült – állítják tanulmányukban a Maryland Egyetem pszichológusai.

“Ahogyan egy másik személy szándékaiban olvasunk, a szándéktól függően úgy változnak a mi fizikai tapasztalásaink is a világról” – mondta Kurt Gray professzor, a tanulmány szerzője.

A kutatók több kísérletet is végeztek, hogy bebizonyítsák, a szándéknak valóban hatalmas ereje van. Egy kísérletben például azt tesztelték, hogy a kedvesség valóban csökkenti-e a fájdalmat. A résztvevőket három csoportra osztották, majd mindenki azonos mértékű áramütés kapott a partnerétől. Az első csoport tagjai eközben azt hitték, a partnerük szándéka nélkül, csak “véletlenül” kaptak áramütést. A második csoport tagjai azt feltételezhették, hogy rosszindulatból kapták, míg a harmadik csoport tagjai úgy vélték, hogy valamilyen segítő szándékból részesültek belőle. Érdekes módon a harmadik csoport tagjai számoltak be a legkevesebb fájdalomról.

cukorka4

Más kísérletekben is hasonló eredményekre jutottak: ahol egy cukorka ízét kellett értékelni, a résztvevők finomabbnak találták, amit kifejezetten nekik választott valaki, mint ha csak úgy kaptak egyet.

“Az eredmények megerősítik, hogy a jó szándék – sőt a félrevezető is – csillapíthatja a fájdalmat, örömöt is okozhat, és még az ételek ízét is finomabbá teheti” – fűzte hozzá a professzor. A tanulmány a Social Psychological and Personality Science online kiadásában jelent meg.

Forrás: MTI