Ezt kell tudni a lábfejen jelentkező melanomáról

A körmön is jelentkezhet melanoma

A lábfejen jelentkező melanoma akár a talpon vagy a köröm alatt is kialakulhat, ezért sokszor nem könnyű a felismerése. Dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus a gyanús tünetekre és az időben felállított diagnózis jelentőségére hívta fel a figyelmet. 

Ilyen jelek utalhatnak melanomára

 

A lábfejen megjelenő melanoma ugyanúgy a melanocita sejtekből alakul ki, amelyek eredeti feladata, hogy melanin termelésével megvédjék a bőrt a káros ultraviola sugárzástól. Amikor ezek a sejtek kontrollálatlanul burjánzani kezdenek, kialakul a melanoma, amely bőrdaganat típusnak 3-15 %-a a lábfejen fordul elő. Ennek fő veszélye abban áll, hogy mivel nehezebben észrevehetőek az itt kialakuló tünetek, később születhet meg a diagnózis. Holott korai felismeréssel és kezeléssel jobb eséllyel megelőzhetőek lehetnek az áttétek, éppen ezért  érdemes megismerni a gyanús jelenségeket.


A melanoma első jele lehet, ha egy meglévő anyajegynek viszonylag hirtelen megváltozik a mérete, az alakja, a színe, a textúrája, esetleg sebesnek tűnik vagy vérezni kezd. További, gyanút felvető tünetek:

  • nem gyógyuló seb, gyulladás,
  • a bőrképlet (anyajegy) szélétől terjedő sötétebb pigmentáció,
  • bőrpír vagy duzzanat a bőrképlet szélein kívül,
  • viszketés, érzékenység vagy fájdalom megjelenése,
  • az anyajegy felületének változásai, például pikkelyesedés, szivárgás, duzzanat kialakulása.

Ezen tünetek közül bármelyik fordul is elő, mindenképpen fontos a bőrgyógyászati kivizsgálás.

A lábon megjelenő melanoma típusai

A melanoma több típusa is megjelenhet a lábfejen vagy a körmök alatt, ezt pontosabban csak a szakvizsgálat és szövettani vizsgálatok során  lehet behatárolni.

  • Az akrális lentiginosus melanoma a lábon jelentkező melanomás esetek felét teszi ki, és nagyobb arányban fordul elő sötétebb bőrű embereknél. Korai stádiumában nehéz felismerni, hiszen sokszor csak sötétebb foltnak tűnik. Gyakran a körmön jelenik meg a sötét folt, amelyet feltétlenül meg kell mutatni bőrgyógyásznak.
  • A noduláris (csomós) melanoma szintén kékes-feketés színű képlet, ami gyorsan kiemelkedővé válik és a mélyben is terjed, elsősorban idősebb embereknél.
  • A felszínesen terjedő melanoma gyakori daganat típus, és mint neve is mutatja, a bőr felső rétegét érinti leginkább.
  • Az amelanotikus melanoma nem tartalmaz barna festékanyagot, így nehezebb diagnosztizálni. A többnyire két centiméternél kisebb, lehet változatos színű (világosbarnától és a szürkésfehértől egészen a feketéig) felszínesen terjed, de nem ritka az áttét sem.

Diagnózistól a kezelésig

A talpon mutatkozó elváltozás melanoma, anyajegy és szemölcs is lehet.

Amikor a lábfejen, a talpon, a körmön mutatkozó tünettel jelentkezik egy páciens, az alapos kivizsgálás mellett ki is kell őt kérdezni, hiszen például a családban már előforduló melanoma és az erős fényterhelés is rizikófaktornak számít – hangsúlyozza dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus. – Amennyiben pedig bebizonyosodik, hogy a gyanús bőr- vagy körömtünet oka valóban melanoma, elsődlegesen a sebészeti eltávolítás jelenthet megoldást, majd ezt követően minden esetben különböző vizsgálatokat végzünk az esetlegesen már kialakult áttétek kimutatására.  A legfontosabb azonban a korai jelek mielőbbi ellenőriztetése, hiszen – más daganattípusok hasonlóan – a lábfejen jelentkező melanoma esetén is a korai felismerés és a mielőbb megkezdett kezelés hozhatja a legjobb eredményt.

Forrás: Anyajegyszűrő Központ


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.