Ehető a penészes étel?

Sok ember egyáltalán nem szereti kidobni az ételt: sok mindent még azután is jóízűen elfogyasztanak, hogy lejárt a szavatossága. Ők gyakran azt tanácsolják, hogy a penészes élelmiszert sem kell kidobni, elég, ha levágjuk róla a romlott részeket. Valóban nem ártunk ezzel az egészségünknek?

A színéről ismerhetjük meg

A penész jellegzetes, “szőrösen növekedő” gombafajták összefoglaló neve. A penész megjelenhet nyirkos környezetben a falakon, bútorokon, de a természetes lebomlási folyamatok következményeként az élelmiszereinken is. A penészes ételt elsősorban a színéről ismerhetjük meg: a penész zöldes, kékes vagy szürkés, szőrösnek, puhának tűnő foltokként jelentkezik.

Fotó: 123rf.com

Levágva elfogyasztható?

A legtöbbször a sajtok, illetve a kenyér kapcsán szokás azt mondani, hogy a penészes részt levágva nyugodtan elfogyaszthatjuk a többit, ezzel ugyanis semmilyen káros egészségügyi hatásnak nem tesszük ki magunkat. Azonban a penész nemcsak az élelmiszerek felületén van jelen, hanem a “gyökereivel” annak mélyebb rétegeibe is behatol, még akkor is, ha ez szabad szemmel nem látható – számol be a Házipatika.hu.

Miért veszélyes?

A penész elfogyasztása ráadásul igen kellemetlen következményekkel járhat, ugyanis a penész olyan káros, mycotoxinnak nevezett anyagot termelhet, mely a szervezetünkbe kerülve allergiás reakciókat, émelygést, hányást, vagy légzési nehézségeket is okozhat. A penész fokozza az asztmás tüneteket, de bőrpanaszokat is okozhat. A mycotoxinok egy típusáról pedig bebizonyosodott, hogy rákkeltő hatása is van: különösen a nem megfelelő módon tárolt őrölt magvakon megjelenő penész méreganyaga az aflatoxin.

Fotó: 123rf.com

Ne szagoljuk meg!

Mivel a penészt nagyon könnyű szabad szemmel is felismerni, nem javasolt, hogy a romlott ételt megszagoljuk, ezzel ugyanis a láthatatlan spórákat nagyon könnyen belélegezhetjük. Ha egy élelmiszeren nem látunk penészre utaló nyomokat, de mégis “gyanús” a külseje, például nyálkás a felülete, inkább dobjuk ki!

A penészes étel veszélyességével kapcsolatban egyetlen kivétel van: a legkeményebb sajtokról, például a parmezánról vagy cheddarról levághatjuk a penészes részt, ezeknek a belsejébe ugyanis nem tudnak behatolni a gombák. Legalább egy kisujjnyi vastagon távolítsuk el a fertőzött részt! Lekapargatni nem érdemes, mert ezzel a módszerrel csak szétszórjuk a spórákat a levegőben. A kemény sajtokon kívül azonban minden más ételt távolítsunk el, ha megpenészedtek, ezek fogyasztása ugyanis egyáltalán nem biztonságos!

A penészes lakás asztmát és allergiát okozhat

Forrás: https://napidoktor.hu/index