Az autóm és én!

A Temple Egyetem Fox Üzleti Iskoláján végzett tanulmány szerint azok a sofőrök, akik önmaguk kiterjesztéseként tekintenek az autójukra, azok hajlamosabbak az agresszív vezetésre.

Az „Agresszív vezetés: Egy fogyasztói élmény” című tanulmány az első összehasonlító elemzés, amely azt vizsgálja, hogy a személyiség, az attitűd és az értékek hogyan befolyásolják az autóvezetési szokásokat, mondta Avalla Ruvio, a temple Egyetem marketing szakos docense, a tanulmány vezetője. A vezetés az egyik legelterjedtebb fogyasztói viselkedés, és az Egyesült Államokban a személyi sérüléssel járó balesetek közel egyharmada, valamint a halálos kimenetelű balestek körülbelül kétharmada az agresszív vezetés miatt következik be.

n%2525C5%2525911

A Journal of Psychology & Marketing című tudományos folyóirat online kiadásában publikált tanulmány két, Izraelben végzett kísérlet eredményeit hasonlította össze. A tanulmányokból az derült ki, hogy azok az emberek, akik saját személyiségük tükörképéként tekintenek az autójukra, azok nagyobb valószínűséggel vezetnek agresszív stílusban, és gyakrabban hágják át a közlekedési szabályokat.

Az ilyen típusú emberek jellemzően nem számolnak a potenciális következményekkel. Az anyagi javakra és a saját tulajdonra fektetett túlzott hangsúly szintén megnöveli az agresszív és veszélyes vezetés kockázatát, valamint a még kialakulófélben lévő fiatal személyiség, a késés és a külső környezeti nyomás is hozzájárulhat az agresszív vezetéshez.

Forrás: