Az antidepresszánsok halálos mellékhatásai

Albert Györgyi túl korán, 44 évesen távozott közülünk. Épp egy televíziós interjú helyszínére tartott egy budapesti taxiban, amikor a szíve megállt. Halálát okozhatták a vele szedetett gyógyszerek mellékhatásai: a magyar média közismert személyiségét magánéleti problémái miatt hosszú éveken át kezelték pszichiátriai szerekkel. Május 9-én lenne ötvenegy éves.

Albert Györgyi – aki újságírói pályáján interjúit nem kisebb sztárokkal készítette, mint Gregory Peck, Paul Simon, Joseph Heller, Glenn Close, John Travolta vagy Madonna – maga is gyakran a figyelem középpontjába került. Magyarországon aligha van még híres ember, közéleti személyiség, akinek a lelki problémájáról annyit tudnánk, mint Albert Györgyiéről, pedig számos rendkívüli művészt ért utol szintén pszichiátriai kezelése idején a halál – József Attilát, Soós Imrét, Szécsi Pált, Latinovits Zoltánt vagy másokat.

Ám arról, hogy magánéletét átható lelki gondjait a nyilvánosság elé tárja, maga Albert Györgyi döntött – és, visszatekintve, lehet, hogy jó oka volt rá…

Én a legbelsőbb érzelmeimet, hogy úgy mondjam, azt vagy négy fal között tartom, vagy, ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek – megírom egy könyvben” – idézi Albert nyilatkozatát az egyik legismertebb hírportál, amikor az újságírónő halálhírét bejelenti 2008 októberében. Haláláig Albert Györgyi hosszú éveken át pszichiátriai kezelést kapott, ám ennek ellenére, úgy tűnik, problémáit elmondania valójában nem volt kinek…

antidepresszáns2

Világjelenség, hogy a gyógyszergyártók számára jó befektetésnek számító „depresszióipart” terjesztő pszichiáterek ténylegesen már csak annyi ideig figyelnek oda pácienseikre, amíg a pszichiátriai szereiket felírják. A pszichiáterek érdekeltsége a gyógyszergyártó iparágban annyira nyilvánvalóvá vált, hogy nyakra-főre teremtik az újabbnál újabb mentális betegségeket, amelyek listája hihetetlen sebességgel gyarapszik. Ráadásul, sok esetben akkor is pszichiátriai szereket írnak föl, amikor valójában a kedvezőtlen lelki jelenségeket testi betegségek vagy táplálkozási problémák idézik elő.

És, bizony, ezek az antidepresszáns szerek az utcákon árult, tiltott kábítószerekhez hasonló kémiai anyagokból készülnek és ugyanúgy függőséget okoznak – ami nem akármilyen bevételi forrást jelent, hiszen a páciens élete végéig tartó betegsége jól jövedelmez a gyógyszeriparnak. S ott vannak e szerek mellékhatásai: számtalan tragédia okozójaként azonosították már ezeket, hiszen az öngyilkossági hajlamtól, a súlyos szorongáson keresztül különféle szervi működészavarok előidézőinek bizonyultak – így például számos pszichiátriai szer jól ismert mellékhatása, hogy tönkreteszi a szívet.

Albert Györgyi – annak ellenére, hogy „szakember” kezelte – úgy érezte, hogy az írás egyfajta önterápia, és fontos, hogy kiírja magából a gondolatait. De azt sohasem tudjuk már meg, hogy az írás mennyit segített volna, ha az önterápiával a súlyos mellékhatásaik miatt veszélyes „gyógyszerek” nélkül próbálkozik a korán távozott újságírónő.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.