Anyu, mi ez az ősz hajszál…?

Fel lehet-e dolgozni, hogy apa és anya lassan, de biztosan megőszül, megöregszik, és egy napon elmegy? Mit tehetünk a szomorkodás helyett?

Amíg gyermekek vagyunk, csak ritkán merül fel bennünk, hogy szüleink is halandók. Néha eszünkbe jut, és nagyon elszomorodunk. De aztán felvidulunk arra a gondolatra, hogy nagyon messze van még az az idő, amikor majd anya és apa olyan idős lesz, mint a szomszéd néni és bácsi, nehezen járnak majd, és sok mindenben a segítségünkre szorulnak. A lélek megnyugszik, és az élet megy tovább.

Sajnos azonban gyorsan elrepül az a két-három évtized, és ha nem is akarunk tudomást venni róla, titokban megrémülünk, amikor észrevesszük: sokasodnak az ősz hajszálak anya és apa hajában, a munka már nem megy olyan gyorsan, időről-időre meg kell állni, pihenni egy kicsit. Más lett, ahogyan mesélnek valamit. Lassúbb a történet szövése, el-elmaradnak részletek, és a memória sem a régi már. Segítség kell a sétához, semmi sem működik olyan pikk-pakk, mint azelőtt, amikor anya és apa mindenben tudott segíteni. Nos, igen: most rajtunk a sor.

Vajon hogyan éljük ezt meg mi? A felnőttkor küszöbén, családalapítás előtt állva, vagy már saját csemetéket nevelve? Aki kései gyermek, és szülei az átlagosnál idősebbek, talán még sokkal nehezebben.

idősek

Az ijedtség, a gondolat, hogy a szülők elvesztése időben közelebb került hozzánk, letaglózhat bennünket. Kénytelenek vagyunk szembenézni azzal, hogy idősek, gyengébbek lettek, a mi segítségünkre, majd ápolásunkra szorulnak. Fordult a kocka – a korábban erős, biztos támaszt jelentő szülőkről nemsokára, vagy már most nekünk kell gondoskodnunk.

Különösen a mai világban nehéz elfogadni mindezt, amikor az elmúlás tényét az elődeikhez képest az emberek kevésbé képesek tudomásul venni. Így aztán azt feldolgozni is sokkal nehezebb.

Annyi bizonyos, hogy a szülők látványos öregedésével a dolgok elkezdenek más megvilágításba kerülni. Sőt, elkezdenek sürgetővé válni. Már mi magunk is többet várunk el magunktól, az idős szülőknek talán még inkább bizonyítani akarunk, visszaadni valamilyen módon azt a sok szeretetet, törődést, amit kaptunk tőlük.

idos hazaspar

Szeretnénk, ha azt látnák, hogy sikeresek vagyunk, megállunk a saját lábunkon, teremtettünk valamit, nekünk is sikerült szép családot alapítani. Azok számára, akik csak az egyiket nem mondhatják el magukról, nehezebb látni, hogy a szülei öregszenek. Úgy érezhetik, nem tettek le eleget az asztalra ahhoz, hogy örömet szerezzenek nekik, hogy büszkék lehessenek rájuk, ez nyomasztó érzésként nehezedik mindennapjaikra. Az idős szülőnek is nehéz látnia, ha gyermeke nem boldogul, sőt, őt duplán nyomasztja a gondolat, hogy talán pár év, és magára kell hagynia.

Az életünk alakulását akkor tudjuk pozitív irányba terelni, ha abba szeretnénk terelni. A szülők öregedését sem kell feltétlenül tragikusan felfogni. A szomorkodás helyett igyekezzünk inkább minél több és tartalmasabb időt velük tölteni. Tudjuk a fontossági sorrendet.

Tudjunk nemet mondani egy sokadik baráti bulira, és helyette például hazautazni hétvégére a távolabb élő szülőkhöz. Számukra az is öröm, ha telefonon beszélhetnek gyermekükkel, de a személyes találkozás, a közös ebédek, délutáni kávézások, süteményezés, nagy beszélgetések sokkal személyesebbek, és sokkal többet adnak. Jusson eszünkbe, hogy az idős szülőket, nagyszülőket a szeretet tartja a legjobb formában. Egy napon majd mi is megtudjuk….

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.