Aminosavak – ezzel tehetsz a testi-lelki egészségért

Az egész szervezetünket igénybe veszi a stressz, a fokozott szellemi és fizikai igénybevétel. Ennek káros hatásait enyhíthetik az aminosavak. 

A stressztől rövidtávon feszültek, idegesek leszünk, esetleg koncentrációs problémákkal találkozhatunk, hosszú távon pedig hamarabb kimerülnek energia- és ásványianyag-tartalékaink. Kiegyensúlyozott táplálkozással, a fehérjék felépítéséhez szükséges aminosavak bevitelével, valamint a megfelelő mennyiségű pihenéssel azonban gyorsan feltölthetjük raktárainkat.

Amikor a testi-lelki egészségről beszélünk, ritkán kerülnek szóba az aminosavak, pedig ezek a szerves vegyületek testünk építőkövei. A fehérjéket alkotó aminosavak a víz után az emberi izomzat és egyéb szövetek legnagyobb mennyiségben előforduló összetevői. Léteznek olyan aminosavak, amelyeket a szervezetünk csak bizonyos körülmények között képes létrehozni. Az egyik ilyen aminosav az L-arginin, amelynek legfontosabb feladata a nitrogén-oxid előállításának fokozása. Mivel a nitrogén-oxidnak többek között értágító hatása van, így az L-arginin javítja a vérkeringést, ezzel együtt pedig a sejtek oxigén-, tápanyag-, folyadék- és hormonellátását, illetve sérülések esetén gyorsítja a sebgyógyulást.

A másik ilyen tápanyag az acetil-L-karnitin, a sejtek anyagcseréjét segítő aminosav-származék. Pozitív hatással van az agyműködésre, serkenti a memóriát, segíti az élénk gondolkodást, csökkenti a fáradtság érzését. Mivel szerepe van a zsírbontás folyamatában, zsírégető hatást is tulajdonítanak neki, és étrendkiegészítőként is kapható.

Bár az L-arginint és az acetil-L-karnitint a ”belső konyhánk” azaz  a szervezetünk előállítja, de ügyelnünk kell arra, hogy a fizikai vagy lelki eredetű stressz, intenzív edzés termelésüket csökkentheti, és így akár hiányállapot is kialakulhat. Ilyenkor külső bevitelről kell gondoskodni. Az acetil-L-karnitin elsősorban vörös húsokban található meg, az L-arginin természetes forrása a dió, a napraforgó, a barna rizs és a zab, de mindkét aminosav megtalálható pl. néhány jó minőségű energiaitalban is. A külső bevitel különösen fontos az aktív sportolóknál, de javasolt a pótlásuk olyan tevékenységnél is, legyen az munka vagy hobbi, amely hosszú ideig tartó, relatíve kis fizikai aktivitással jár, de folyamatos, erős koncentrációt igényel, mint például irodai munka vagy számítógépes játékok.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Jáger László

    Nem stresszelek…
    ez a +oldás…..
    Nem érdekel az aminosavak…
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.