Add tovább a jót! Frenki, a plüss „elefántember”

Az „Add tovább a jót” kampány első nyertesének története

Vannak, akik önzetlenül szeretnének felvidítani másokat. Közéjük tartozik Oláh Zsolt is, aki „civilben” egy műanyaggyártó üzemben dolgozik, ám szabadidejében Frenkivé lényegül át és plüsselefántként rója az utcákat, hogy puszta látványával és egy öleléssel mosolyt csaljon a járókelők arcára.

Gyakran közönyösen megyünk el a jó dolgok mellett, sőt egyszerűen észre sem vesszük azokat az apróságokat, amelyek jobb kedvre derítenek a mindennapokban. Oláh Zsolt hobbija pedig éppen az, hogy másokat felvidítson, ezért lett az „Add tovább a jót” kampányának egyik hőse.

Oláh Zsolt, alias Frenki egy műanyaggyártó cégnél lézertechnikusként dolgozik. Azóta szeretett volna magának elefántjelmezt, amióta gyerekkorában látta a Beverly Hills-i zsaru 3. c. filmet és benne az Oki-Doki névű elefántfigurát. Ha gyerekkorában farsangra megkapta volna az áhított jelmezt, lehet, hogy most szegényebbek lennénk egy kedves megszállottal. Felnőttként azonban valóra váltotta álmát, és hogy valami értelme is legyen a dolognak, mókás jelmezében járni kezdte az utcát, hogy másoknak is jobb kedve legyen tőle.

Jó időben heti egyszer-kétszer megy ki benne pár órára az emberek közé, néha óvodába, gyereknapra is hívják, de pénzt sosem fogad el a fellépésért. Azt mondja, neki bőven elég az a jó érzés, amit a mások mosolyának látványa okoz. Útjaira sokszor elkíséri párja is, aki már ezzel a hóborttal együtt kapta és szerette meg Zsoltot. Hamarosan pedig érkezik még valaki, aki biztosan nagyon jól fog szórakozni és büszke lesz majd a kedvtelésből rendszeresen „elefántbőrbe” bújó papájára.

Forrás: