A magyar fiatalok többsége életunt?

Jelentős részük otthonról sem költözik el, még akkor sem, ha munkája indokolná. Saját vállalkozás indításán sem gondolkodnak – így dől dugába a nemzet?

A nyolcezer 15 és 29 év közötti magyar fiatal megkérdezésével készült, Kutatópont által készített reprezentatív felmérés szerint a szüleikkel együtt élő fiatalok 41 százaléka nem szeretne külön költözni a közeljövőben.

A kutatás alapján a leválási folyamat olyan eseményeit, mint a szülői háztól való elköltözés vagy a házasságkötés, a 15-­19 éves fiatalok még 21-­27 éves koruk között tervezik, a 25-­29 évesek már csak 26-­31 éves korukra várják. A gyermekvállalást, mint a felnőtté válás folyamatának utolsó lépcsőfokát átlagosan 28-29 éves korukra tervezik a fiatalok – áll a közleményben.

A négyévente elvégzett Magyar Ifjúság felmérés 2012-es eredményei szerint tehát Magyarországon is érzékelhető az a nemzetközi folyamat, amelynek hatására az önálló családalapítás későbbre tolódik – írták.

Hozzátették: a tapasztalatok szerint nem pusztán kényszer, például az anyagi lehetőségek vagy a stabil partnerkapcsolat hiánya, hanem a kényelem, vagyis a szülői ház szolgáltatásai is befolyásolják a leválási folyamat elnyújtását.

A 2012 szeptembere és novembere között, kérdőívvel felvett kutatás készítői a válaszokból arra következtettek, hogy a fiatalokat a jövővel kapcsolatban más területeken is inkább a passzivitás jellemzi.

anya_lanya

Így sem az országon belüli, sem az országon kívüli mobilitás esélye nem mondható magasnak: a magyar fiatalok negyede (23 százaléka) tartja valószínűnek, hogy néhány éven belül külföldön vállal munkát, tizede, hogy külföldön tanul, és ötöde (19 százaléka) azt, hogy más okból külföldre költözik.

Az ifjúság a napi ingázás, valamint a belföldi lakóhelyváltás szándékainak tekintetében sem mutatkoznak mobilisnak – tették hozzá. Mindössze 18 százalékuk szerint valószínű, hogy a közeljövőben másik településre költözik, és ezt is leginkább a kisebb városokban és községekben élők valószínűsítik.

Szinte teljesen valószínűtlennek találják azt is, hogy néhány éven belül saját vállalkozást indítsanak: ez a gondolat mindössze csupán 11 százalékukban fogalmazódott meg – közölték.

Forrás: