A kollagéntermelés fokozása segít a bőr megfiatalításában

Ahogy idősödünk, a bőr rugalmasságáért és feszességéért felelős kollagén szintje egyre csökken a szervezetben, melynek nyomai természetesen az arcbőrön is nyomot hagynak.

A kollagéntermelés fokozásával lassíthatóak az öregedés jelei a bőrünkön, így hát az egészséges, fiatalos kinézetéért érdemes tenni a folyamatok serkentéséért.

A kollagén népszerűsége nem véletlen a szépségápolás területén, ugyanis ez a fehérje biztosítja a bőrszövet sejtjeinek szilárdságát, segíti a folyamatos megújulását és káros környezeti hatásoktól való védelmét. Az emberi szervezetnek szüksége van rá ahhoz, hogy a bőr feszes, rugalmas és egészséges legyen, de szerepe van az ízületek, csontok, fogak, körmök és a haj egészsége miatt is. „Sajnos már a húszas éveink elején elkezd valamelyest csökkenni a kollagéntermelés, de ennek ekkor még semmi külső jelét nem tapasztaljuk. Ahogy azonban, 30 éves kor fölött, még jobban apad a kollagénszint, ennek egyre látványosabban jelennek meg a nyomai. Nagyjából ötvenéves korunkra lassul be annyira a kollagénszintézis, hogy mindenképp pótolni kell a mennyiséget a szervezetben. Azért azonban, hogy a szép, fiatalos külsőt minél tovább megőrizzük, érdemes már 35 éves korunk körül tudatosan serkenteni a kollagéntermelődést” – hívja fel a figyelmet Dr. Széchenyi Kornél.

Legjobb barátunk a kollagén

Érdekes módon a kollagéntermelés fokozása egyfajta dominóhatást vált ki, azaz minél több van belőle, annál többet termel és tart fenn a szervezet. Ma már erre a célra különböző orvos-esztétikai kezelések is rendelkezésre állnak, melyek garantálják a hidratált, feszes, fiatalos megjelenést.

 

Orvos-esztétikai kezelések a magasabb kollagénszintért

 

Az Ejal 40 Bio-Revitalizáló egy olyan különleges hialuronsav, amely a sejtek közötti extracelluláris mátrix alapszerkezetének újjáépítésére szolgál. „A bőr alá injektálva pár nap alatt egyenletesen eloszlik és kezdi kifejteni hatását. Pár kezelés alatt a kezelt bőrfelület megfiatalodik, feszessége, rugalmassága és hidratáltsága jelentősen javul. Javasolt azoknak, akiknek a bőre dehidratált, száraz, vékony, ráncos, és azoknak is, akik gyakran ki vannak téve UV-sugárzásnak” – mondja az orvos-esztétikai specialista.

Foto:123rf.com

A másik javasolt kezelés a Nucleofill , ami egy innovatív biotechnológiai készítmény, és szintén az öregedésgátlásra szolgál. „Az injektálás egyfajta biostimuláció, amelynek eredményeképpen a bőr feszesebb és tónusosabb lesz. Az antioxidáns hatásának köszönhetően csökken a sejtek működésére káros hatású és a kollagén lebontását fokozó szabad gyökök mennyisége. A polinukleotidok hidratáló hatása pedig kedvezőbb körülményeket biztosít a sejtek optimális funkcióihoz. Ezek a kedvező hatások révén a bőr szemmel láthatóan is megfiatalodik, ragyogóvá válik, tónusa javulni fog, és a finom ráncok eltűnnek. A hatás pontosan az lesz, amit várunk – látható, de természetes, az arcvonások megváltoztatása nélkül” – részletezi.

Fotó:123rf.com

Nem kérdés tehát, hogy mennyire fontos a kollagén szerepe, hiszen a korral együtt mindenkinél szemmel láthatóan csökkent a bőr rugalmassága és feszessége, a bőr elveszíti a ragyogását, szárazabbá válik és emiatt ráncok jelenek meg rajta.

Forrás: https://napidoktor.hu/index