A házastárs halála az önállóság végét jelenti!

Bár a házastárs elvesztése minden életkorban tragédia, az idősek életében jelentős változásokat is eredményezhet és az Alberta Egyetem kutatói szerint erre a családnak és a segélyszervezeteknek is oda kell figyelniük.

Lisa Strohschein szociológus szerint a partner elvesztése arra kényszerítheti a másik felet, hogy elhagyja az egykori közös otthont. A gyász időszaka általában elegendő időt biztosít a gyászolónak és a családnak, hogy eldöntsék, érdemes-e egyedül élnie a túlélő félnek, vagy pedig más megoldást kell választani.

"Két ember megoszthatja a terheket és költségeket és vigyázhat a másik testi épségére, így még idős korban sem jelent problémát a mindennapi teendők ellátása" – nyilatkozta Strohschein. "A mostani kutatásunkból kiderült, hogy a gyász az önálló élet feladására késztetheti a társát elvesztő túlélőket."

szex48017

Az idősek leggyakrabban ellátásra szakosodott intézetekbe vagy felnőtt gyerekeikhez költöznek a házastárs halála után. A férfiak és a nők azonos arányban döntöttek az önálló élet feladása mellett. A bevándorlók azonban minden esetben nagyobb arányban költöztek haza családjukhoz, mint a felmérésben részt vevő kanadaiak. A végső döntést minden esetben az időseknek kell meghozniuk, de a családnak és a tanácsadással foglalkozó segélyszervezeteknek minden segítséget meg kell adniuk, hogy végül a legjobb döntés szülessen.

Strohschein szerint fontos, hogy megértsük, milyen folyamatok játszódnak le az idősekben és végül mi alapján döntenek úgy, hogy feladják önálló életüket a házastárs halála után. "A mostani, egyre öregedő társadalomban rendkívül fontos lenne, hogy az idősebbek a lehető legtovább megőrizhessék önállóságukat és emberhez méltó életet éljenek akár egyedül is. Az intézeti ellátás költségessége miatt az egészségügyi hatóságoknak is érdeke, hogy az idősek minél később akarják feladni az önállóságukat" – mondta a kutatónő. "Más lehetőségek felvetésével és új, hatékonyabb életvezetési tanácsadással el lehetne érni, hogy az idősek még házastársuk halála után is sokáig fenn tudják tartani magukat."

Forrás:


Egy válasz

  1. Azonos munka=Rossz kapcsolat – Komo¡an¿

    […] angliai Bedforshire Egyetem kutatói 291 olyan tanárral készítettek interjút, akiknek a házastársa is oktatási területen dolgozott, és 350 olyannal, akik párja más állásban helyezkedett el. […]