A DNS-ből kiderülhet a keresztnév is

Könnyebb lesz megállapítani a bűncselekmények férfi gyanúsítottjainak keresztnevét, és ehhez csupán egy DNS-minta kell majd – állítják brit szakértők.

Gyakori, hogy az egymással rokonságban álló férfiak – például apák és fiúk – azonos keresztnevet kapnak. Ez segíthet a nyomozóknak abban, hogy kikövetkeztessék a bűncselekmények férfi gyanúsítottjainak kilétét pusztán a tetthelyen talált DNS-minta vizsgálatával.

A módszer lényege, hogy a mintában az Y kromoszómát vizsgálják, amely az apáról öröklődik a fiúgyermekre, éppúgy, mint gyakran a keresztnév.

A név és a genetika kapcsolatát kutató szakértők szerint az olyan esetekben lehet a legkönnyebben kikövetkeztetni, hogy hívják az elkövetőt, amikor annak családjában valaki különleges, ritka nevet kapott.

A Leicesteri Egyetem kutatói 2.500 férfi nevének vizsgálata után megállapították: 24 százalék az esélye annak, hogy két azonos keresztnevű férfinak van közös őse, az arány pedig 50 százalékig nőtt, ha a név különleges.

Forrás: https://napidoktor.hu/index