9 dolog, amit még nem tudtál a parfümválasztásról

A magyar királyvíztől a biometrikus azonosítónkkal barátkozó parfümökig. – Zólyomi Zsolt, Magyarország egyetlen parfümőre tanácsadásán járt a repülőtéren Szabó- Kulcsár Edina és Szabó András Csuti a Heinemann Duty Free-ben.

 

  1. A világ első parfümje magyar volt

A világ első alkoholban oldott illatkoncentrátumát – amelyet egyébként máig után lehet keverni – hívják a magyar királyné vizének vagy csak egyszerűen magyar királyvíznek. Az 1300-as évek végén élt egy magyar királyné, Erzsébet, aki imádta a citrusos, könnyed illatokat. Ő készítette el ezt az illatkompozíciót, alkoholból és gyógynövényekből, majd testpermetként használta.

 

  1. Tévút a kávé szagolgatása parfümválasztás közben

A kávé rendkívül erős, illatos molekulákból áll, ami egy pillantás alatt kiüti az orrunk szaglósejtjeit. Egyrészt a kávé előtti illatokat teljesen elfelejtjük, másrészt ezután mindenféle parfümöt illatosnak érzünk, ezért már nem tudunk objektíven ítélni az egyes illatokról. Ha több illatot is szeretnénk kipróbálni, akkor inkább tartsuk be a parfümpróba aranyszabályait.

  1. A parfümpróba titka a türelem

Az igazi parfüm megtalálásához leginkább türelem és idő kell, ha például a reptéren várakozunk, akkor bőségesen van idő parfümválasztásra. Egyrészt a teszterpapíroknál is várni kell a szagolással legalább fél percig, amíg elpárolog az alkohol. Fontos az is, hogy a papírcsíkokat ne érintsük az orrunkhoz, mert rátapadhatnak az illatmolekulák. Ha így válogatjuk az illatokat, akkor 20-25 illatot is meg tudunk szagolni egyszerre, egymás után. Döntés előtt mindenképpen érdemes kivárni azt is, hogy a parfüm elsődleges, azaz fej illata után a bőrünkön megjelenjen a szív illat.

  1. A parfümválasztás szempontjai

A parfümőr többféle szempontot vesz figyelembe, amikor valakinek egy illatot keres egy széles kínálatból. Egyrészt az adott személy ízlését, ez nagyrészt kitűnik az illatok próbálgatása során a metakommunikációból. Másrészt azt az alkalmat, amire az adott ügyfél a parfümöt keresi. Hiszen teljesen más ajánlható egy esti bulihoz, mint a munkába vagy sportoláshoz. Pont emiatt léteznek olyan márkák, amelyek ugyanannak az illatnak többféle verzióját is megjelentetik különböző funkciókra szabva. Az sem mindegy, hogy télen egy testesebb illatot keresünk vagy nyáron valami könnyedebb változatot.

 

  1. Egy parfüm így válik veszélyes fegyverré

Minden embernek a saját illata egy biometrikus azonosító, azaz nem létezik két teljesen egyforma ember. A parfümőr pontosan azt figyeli, hogy a kiválasztott illat mennyire simul egybe az adott vásárló bőrének saját illatával, hiszen ez határozza meg, hogy a többi embernek mennyire fog tetszeni az az adott illat valakin. Ha jól választunk parfümöt, akkor az egy veszélyes fegyver is lehet, lehengerel, elrejt, elbújhatunk mögé, de befolyásolhatunk is másokat a döntéseikben.

  1. Zárt világ a parfümőrök világa

A világon több ezer parfümmárka és változat létezik, de ezeknek nincs mindegyiknek saját parfümőrje. Körülbelül 300 szakember él a világon, aki elvégezte a versailles-i parfümőr iskolát, akik képesek illatokat összeállítani. Egyikük Zólyomi Zsolt, Magyarország egyetlen parfümőre, aki például már Eva Mendesnek is segített illatot választani.

 

  1. A konyaktól a kóláig

A nagy designer márkák mellett éteznek olyan kis művészi , úgynevezett niche márkák is, amelyek sokkal bátrabban használják az összetevőket. Ezeket általában a tulajdonosok nem viszik be a hagyományos értelemben vett kiskereskedelembe, csak kiemelt helyeken lehet megvásárolni, például a reptéri Heinemann Duty Free üzletben is találhatunk ilyen kincseket. Erre jó példa Kilian Hennessy, aki a híres azonos nevű konyakot feltaláló család legifjabb sarja. Ő egy olyan művészi márka megalkotója, amely úgynevezett genderless illatokat gyárt, amelyeket nemtől függetlenül bárki használhat. 2018-ban került bemutatásra a „My kind of Love” kollekciója, melynek illatai valódi újdonságot és divatot teremtettek.

  1. A parfüm tartóssága nem függ a töménységtől

A parfümök között a legkönnyedebb variánsok az „eau de toilette”-ek, amelyek vízzel és alkohollal vannak hígítva, ennél már jóval intenzívebbek az „eau de parfum”-ök és a legkoncentráltabb verziókra csak egyszerűen „parfum” van írva jelölésként. De egy parfüm tartóssága, azaz, hogy mennyi ideig érezhető a bőrünkön, nem a töménységtől függ, hanem a benne lévő illatmolekuláktól. Ha az eredeti illat sok olyan molekulát tartalmaz, amelyek jól tapadnak a bőrön, akkor a parfüm sokáig érezhető lesz függetlenül a kategóriájától.

 

  1. Edina a virágos, gyümölcsös illatokat kedveli, míg Csutinak a stabilitást és erőt sugárzó illatok tetszenek jobban

A parfümtanácsadás helyszínét a SkyCourtban található Heinemann Duty Free biztosította, ahol naponta félezer parfüm lel gazdára. Találhatóak a választákban olyan különlegességek mint például egyedi, csak reptéren kapható illatok, a 200 ml-es XXL kiszerelések, illatstickek, speciális csomagolású parfümök, vagy a most oly népszerű genderless és niche változatok. – A beszélgetés során kiderült, hogy Edina és Csuti egyáltalán nem nyitott a karakteres, oud illatokra – mint például az agarfa – amely nagyon népszerű az arab uralkodók körében. Edina főként a virágos, gyümölcsös illatokat kedveli, míg Csutinak a citrusos, fa alappal rendelkező változatok jönnek be leginkább, amelyek a férfiasságot és a stabilitást jelképezik. Szabó-Kulcsár Edina és Szabó András, Csuti parfümtanácsadásáról egy videó is készült, amelyet márciusban láthatunk a Budapest Airport közösségi csatornáin.

 

Link:  https://youtu.be/WudIB5n-j_o

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.