3 gyerek mellett a sport lett a szenvedélye

Fürtön Gerda azzal a problémával szembesült, amivel sok nő küzd: képtelen volt megszabadulni a súlyfeleslegétől. Egy drasztikus kúrával ugyan nagy fogyást ért el, de egy új várandósság miatt nem örülhetett neki sokáig. Mára azonban megtalálta az egészséges életmód, egyben a karcsúság felé vezető utat.

2017 decembere kitörölhetetlen időszakká vált Fürtön Gerda számára. A háromgyermekes anyuka ugyanis akkor határozta el végérvényesen, hogy megszabadul súlyfeleslegétől.

„A harmadik gyermekem születése előtt drasztikus fogyókúrába kezdtem, és bár sikerült leadni 30 kilót, de nem volt tartós az eredmény; leginkább a módszer miatt, de azért sem, mert újra várandós lettem. A szülés után sokáig nem tudtam magammal foglalkozni, mert a család minden energiámat lekötötte, ám egyre inkább nem tetszett az, amit a tükörben láttam. Végül közel 2 éve úgy döntöttem, hogy ez nem mehet tovább, változtatni fogok. Makacs természet vagyok, és éreztem, hogy ebben az elhatározásomban is kitartó leszek” – meséli Gerda.

Szerencsére talált egy támogató csoportot a közösségi oldalon, a tagoktól rengeteg segítséget kapott. A fehér cukrot és a fehér lisztet teljesen kiiktatta az életéből, helyette egészséges, szénhidrátcsökkentett alapanyagokra váltott. Emellett persze elkezdett mozogni, és az eredmény nem maradt el.

„Úgy érzem, nem volt nehéz dolgom, mert minden korábban használt alapanyag helyett találtam egészséges alternatívát a Dia-Wellness termékek között, a csoporttagok pedig remek tanácsokkal láttak el egy-egy recept elkészítése során. Mivel nagyon elszánt voltam, ezért egyértelmű volt számomra, hogy a mozgást is komolyan veszem. Kezdetben kocogtam és saját testsúlyos aerobicot végeztem, később egyre több mozgásforma beépült az életembe. Körülbelül fél év alatt az egészséges életmód rabja lettem. Ma már el sem tudom képzelni azt, hogy ne sportoljak, illetve cukrot és fehér lisztet fogyasszak. A családom is ugyanazokat az ételeket eszi, mint én, nagyon szeretik mindet, sokszor fel sem tűnik nekik, hogy nem hagyományos alapanyagból készültek. Ennek meglett az eredménye, mert én 20 kilótól szabadultam meg, és a férjem is fogyott, teljesen lement a pocakja” – teszi hozzá büszkén Gerda.

A háromgyermekes anyuka úgy érzi: ez az életforma az, amiben megtalálta a boldogságát. Bár még szeretne formálódni, de összességében elégedett a tükörképével. Ami pedig a legnagyobb öröm számára, hogy a családja is egészségesen étkezik, sokat mozog, gyakorta szoktak együtt sportolni. Ugyan sok szervezéssel jár, hogy időt szakítson minderre, de nem lehetetlen, és mindenkinek példát szeretne mutatni, aki hasonló helyzetben van, mint néhány éve ő.

Forrás: https://napidoktor.hu/index