25 jel arra, hogy valaki igazi művészlélek

Steve Jobs a kreativitásról.

1. Nem várunk az inspirációra, hiszen mi magunk vagyunk az inspiráció.
2. Lehet, hogy van egy unalmas munkahelyünk, de attól még ugyanúgy szánunk időt és energiát a kreatív önmegvalósításra is. Tudjuk, hogy csak így lehet belőle pénzt hozó főállás egy szép napon.
3. Hiszünk magunkban akkor is, amikor a világ egyáltalán nem.
4. Állhatatosak vagyunk: nem csak azért, mert tudjuk, hogy a művészi karrierhez erre van szükség, hanem azért is, mert egész egyszerűen nem bírjuk megállni, hogy ne alkossunk.
5. Nem csak magunkban hiszünk, hanem mások tehetségében is: észrevesszük a kiemelkedő alkotásokat, és örülünk annak, hogy magunkba szívhatjuk azoknak teljességét, szépségét.

Foto:pixabay.com

 

6. Tisztában vagyunk azzal, hogy a korai munkáink eltérnek a frissen alakuló, új stílusunktól, és alig várjuk, hogy évekkel később átláthassuk a fejlődés vonalát.
7. Van, hogy egy időre visszavonulunk az alkotástól, hogy élhessük az életünket, de közben – a hétköznapi cselekedetek szintjén is – kreatívak maradunk.
8. Sosem halasztjuk másnapra azt a munkát, amit akár ma is elvégezhetünk.
9. Nem vagyunk szakbarbárok: más művészeti ágakat is képesek vagyok értékelni.
10. A kreatív lelkek más és más stílusukat képviselnek, de mindannyiunkban él a vágy, hogy különbözzünk a tömegtől.

A tudomány szerint úgy tudjuk a legkönnyebben megjegyezni az új információkat, ha lerajzoljuk azokat. De hogyan?

Hogyan lehet könnyen megjegyezni új információkat?

11. Szerintünk a „furcsa” bóknak számít.
12. Nem koppintunk le klasszikus művészeket, hanem a saját stílusunkat követjük csupán.
13. Vagy van orrunk az üzlethez, vagy nincs, de azt pontosan tudjuk, hogy az emberi kapcsolatok a művészvilágban rendkívül fontosak.
14. Amikor megmondjuk a kíváncsiskodóknak, hogy „vállalkozók” vagyunk, már egyáltalán nem érdekel bennünket, hogy munkanélküli naplopónak vagy veszélyes maffiózónak képzelnek-e bennünket ez alapján.
15. Van, hogy úgy tűnik, hogy az említett „vállalkozás” soha nem fog pénzt hozni a konyhára, de azért folytatjuk az alkotást, mert létszükségletünk az ilyesfajta önkifejezés és üzenetközvetítés.
16. Van, hogy egész nap ugyanabban a ruhában vagyunk, reggeltől estig.
17. Mindannyian figyeljük a világot, amely körülvesz bennünket. Van, akiben elég empátia él, másokban szinte semennyi, de egy dolog minden művészben közös: remek megfigyelőképességünk van.
18. Tudjuk, hogy a kudarc a fejlődéssel jár, ezért nem reszketünk, hogy elkerüljük mindenáron.
19. Ha pofára esünk, felkelünk, ha kidobnak minket az ajtón, bemászunk az ablakon.
20. Az idő megszűnik létezni, amikor alkotunk. Flow-élmény, szabadság, határnélküliség.

művészet

Foto:pixabay.com

21. Vannak közöttünk introvertált és extrovertált emberek, de mindannyiunknak szüksége van az egyedül töltött időre, hogy fel tudjunk töltődni. A társasági eseményeket képtelenek vagyunk kötelező udvariassági formulaként kezelni, ezért ha nem nyújt inspirációt az esemény, nem veszünk részt rajta.
22. Hiszünk magunkban, ugyanakkor elég határozott kritikusai is vagyunk a saját munkánknak.
23. Gyakran van problémánk a rendszerrel, mert nem szeretjük a szűk kereteket, és az innováció a fő utunk.
24. Bátran teszünk fel kérdéseket, akkor is, ha kellemetlenek, netán fájdalmasak.
25. Egészen fura hangulatingadozásaink vannak néha, de sebaj, kiaknázzuk az ebben rejlő lehetőségeket, ha alkotásról van szó.
Természetesen nem csak az irodalomban, zenében, képzőművészetben élhet az ember a fentiekben felsorolt kreatív erőkkel, hanem az élet minden területén, ahol szenvedéllyel képes alkotni: épp úgy, ahogyan Steve Jobs tette.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.