12 rossz szokás, ami előnyünkre válik!

Kinek ne lenne rossz szokása? Általában le akarunk róluk szokni – de vannak olyan rossz szokások, amelyek kifejezetten előnyünkre válnak. Mik ezek?

Rossz szokásainkat általában igyekszünk idővel leküzdeni – vagy magunktól jövünk rá, hogy fel kéne őket függeszteni, vagy mások figyelmeztetnek a szokásra. Nem könnyű őket feladni.

Vannak viszont rossz szokások, amelyek jó szokásnak is tekinthetők, ugyanis előnyünk származik belőle. Lehetetlen? Lássuk.

1. Későn kelés

„Ki korán kel, aranyat lel”, tartja a mondás. Produktívabbnak, aktívabbnak tartják azokat az embereket, akik korán felkelnek és nekilátnak teendőiknek. Annak azonban, ha olykor tovább alszunk, ugyanúgy megvannak az előnyei, a memóriánk szempontjából. Javítja a hosszú távú memóriát, és segít a szervezőkészségben. Jobban meg tudunk tanulni dolgokat, ha később kelünk. Természetesen a késői kelésből nem kell rendszert csinálni: ne késsünk el az iskolából, munkahelyről, hiszen a tanár vagy a főnök azt kevésbé fogja tolerálni…

2. Kávéfogyasztás

Rossz szokásnak tartjuk. Talán meglepő, de nem olyan ártalmas, mint azt sok esetben halljuk, olvassuk. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyik csészét a másik után főzzük! Két, maximum három csésze kávé naponta előnyös, a koffein ugyanis segít csökkenteni a vesekő és epekő kialakulásának esélyét, valamint az anyagcsere sebességét is gyorsítja egyes embereknél. 2-3 csésze kávé naponta kutatások szerint hozzájárul a depressziós tünetek és a cukorbetegség mérsékléséhez idős korban.

3. Kihagyott zuhanyzás

Előszöris szögezzük le, nem azokról az esetekről van szó, amikor az ember kellemetlen szagú az izzadtságtól! Azonban ha egy-egy este túlságosan fáradtak vagyunk a zuhanyzáshoz, fizikailag megterhelő a számunkra, nem nagy tragédia kihagyni. A higiénia nagyon fontos dolog, de ha megtakarítunk egy kis vizet és egyszer-egyszer elmarad a zuhanyzás, nem kell óriási problémaként felfogni. A napi zuhanyzás megfosztja bőrünket a természetes olajoktól, amelyek hidratáltan és rugalmasan tartják azt. A túlzásba vitt zuhanyzás a jó baktériumoktól is megfoszt bennünket, melyek segítenek számos betegség megelőzésében. Természetesen ne pont a fontos találkozók előtt hanyagoljuk a zuhanyzást.

4. Idegeskedés

Valóban nem egy jó szokás. Az iskolában a tanulmányainkra kell koncentrálnunk, nem lehetünk idegesek, türelmetlenek. Otthon, ha hazaértünk, nem szerencsés rázúdítani az idegességet a családra, különösen egy békés vacsora kellős közepén. A munkahelyen sem előnyös, ha idegesek, nyugtalanok vagyunk kollégáinkkal szemben vagy egy megbeszélésen. Az idegeskedés, türelmetlenkedés irritál másokat. Ugyanakkor kutatók szerint az idegeskedés éppenséggel hozzájárul, hogy 300-400 kalóriát elégessünk naponta, vagyis a súlygyarapodást is megelőzi. Nagyjából a jógával egyenértékű! Az is kiderült, hogy az ADHD-vel küzdő gyermekek jobban koncentrálnak, ha idegesek. De azért még ne himbáljuk a lábunkat és vagy doboljuk az asztalon ujjainkkal mások jelenlétében!

5. Álmodozás

Azt tartják, „az élet megrontója”, rossz szokás, amin idővel mindenképp felül kell kerekedni! Álmodozni nemcsak a fiatalok szoktak, hanem a felnőttek is. A legtöbb ember a lustasággal köti ezt össze, úgy véli, aki álmodozik, jelentős időt veszít el. Ugyanakkor kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az álmodozás sok esetben segít jobban megoldani egy problémát. Ennek oka, hogy amikor álmodozunk, agyunk azon része, mely a problémamegoldásban érintett, sokkal aktívabbá válik. No, de azért csínján az álmodozással!

stressz2

6. Elveszített türelem

A „kirobbanást” is rossz szokásnak tartjuk. Sokan hallják gyermekkoruk óta, hogy ne legyenek haragosak, idegesek, ne veszítsék el a türelmüket. Mosolyogjanak, maradjanak nyugodtak, vegyenek mély levegőt! Mégis elkerülhetetlen, hogy olykor elveszítsük türelmünket. Kutatók szerint ez időnként cseppet sem rossz dolog: ha „kitörünk”, egyszerűen nem harcolunk tovább valódi érzéseinkkel. Kiengedjük a fáradt gőzt, ahogy mondják, és ez segít a stressz kezelésében. Csökkenti a szívroham kockázatát, amely sok esetben köszönhető annak, hogy az emberek magukba fojtják érzéseiket. Egy kis káromkodás sincs megtiltva, de persze ne vigyük túlzásba!

7. Rágózás

Rossz szokásként tekintünk rá és valljuk be, az állandó rágógumizás irritáló! Kutatók szerint ugyanakkor segít javítani a rövid- és a hosszútávú memóriát is, de a súlyvesztéshez is hozzájárulhat. Serkentheti az agy azon részét, amely a jóllakottság érzéséért felelős, ezért – mivel már telítettnek érezzük magunkat -, kevesebbet fogunk enni. Azért arra figyeljünk, hogy a cukormentes változatokat rágjuk – és lehetőleg ne olyan szituációban rágózzunk, amikor nem illik! A rágót pedig mindig dobjuk a szemetesbe, és ne tapossuk el az utcán!

csokigolyó

8. Csokoládé

A „bűnös csábítás”! Aki ügyel a testsúlyára, távol tartja magát a csokitól. No és vannak olyanok is – bár kevesen -, akik nem is szeretik a csokoládét. Nem kell azonban azt gondolni, hogy a csokoládé úgy ahogy van, ártalmas! Nem kell túl sokat fogyasztani belőle, ennyi a lényeg. A csokoládéban levő antioxidánsok viszont csökkentik a stroke kockázatát. Segítenek megelőzni a vérrögök kialakulását, sőt a rákos sejtek növekedését is, vagyis – növelik az élettartamot. A csodás íz és érzés mellett pedig energiát is ad.

9. Rendetlen szoba

Senki sem kedveli a rendetlen embereket, vagy a koszos, rendetlen szobát. Egyes tanulmányok viszont rámutatnak arra, hogy bár rendben tartani egy szobát előnyös, a „makulátlan tisztaság” nem mindig jó. Az állandó takarítás és már kínos tisztaság ugyanis elpusztítja az ártalmatlan baktériumokat is, vagyis inkább hátrányos. Nem egészséges otthonunk állandó és tökéletes fertőtlenítése – egy kis rendetlenség elfogadható.

pletyka

10. Pletykálkodás

Egy szokás, amiről szinte lehetetlen leszokni…de azért vannak előnyei is. Ne vegyük persze biztatásnak ezt a cikket, és váljunk a város legnagyobb pletykafészkévé! A pletykálkodás nem szép dolog és időpocsékolás is. Ha viszont egészséges szinten marad, előnyös is lehet – ránk és a környezetünkbe élő emberekre is.  Segít abban például, hogy szorosabb kötődés alakuljon ki az emberek között; a kibeszélés szorongás- és stresszcsökkentő. Csak legyünk biztosak benne, hogy nem visszük túlzásba!

11. Alkoholfogyasztás

Gyakori hiedelem, hogy az alkohol teljes kerülése vagy nagyon módjával fogyasztása jó az egészségre. Ez persze igaz. Ugyanakkor ami valójában történik: sok ember lemond a koktélról, és helyette megiszik kétszer annyi alkoholmentes koktélt. Ez nem egy jó döntés, mivel ezekben magas a cukortartalom, ártalmas a szervezetre nézve és még függővé is válhat tőle az ember. Ha valóban egészséges koktélt akarunk, akkor az legyen gyümölcslé, ahelyett, hogy sziruppal készültet kortyolgatunk!

12. Sörözés

Többnyire a férfiak „rossz szokása”, ami viszont mértékkel egyáltalán nem ártalmas. Fontos, hogy ez sem egy biztatás a túlzásba vitt sörözéshez! Kutatások szerint a sör hatékony szívbetegség ellen, még a vörösbornál is jobbnak tartják. A sörben malátát találunk, amely előnyös szív-védő antioxidánsokat tartalmaz. B6-vitamin tartalma is magas, amely segít a koszorúér-kockázatok csökkentésében. Sőt, a sör csontok erősítésében is szerepet játszik.

Csakhogy, ahogy mindent általában, mértékkel érdemes fogyasztani! Nehogy a várható egészségügyi előnyöket használjuk indokként ahhoz, hogy részegre igyuk magunkat, mert akkor bizony a sörfogyasztás egészségügyi hátránya nagyobb lesz, mint az előnye.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.