Séta az újszülöttel

Gyakori kérdés kismamák körében: mikor vihetem majd ki először a levegőre a picit? Hogyan öltöztessem, és mire figyeljek elsősorban? Ebben a témában olvashatjátok az össze legfontosabb információkat

Az újszülött babát fokozatosan kell hozzászoktatni a levegőztetéshez

Az első néhány napban semmi esetre se vigyük ki a lakásból, csak nyissuk ki az ablakot a szobában 5-10 perc erejéig, arra pedig folyamatosan figyeljünk, a pici ne legyen huzatban! A fokozatosság elvét kövessük, néhány nap után már hosszabb időt is eltölthet az ablak közelében. Nyári babákat 1 hetes koruktól, a többi évszak újszülötteit pedig 2-3 hetes koruktól vihetjük ki a szabadba, első alkalommal 10 perc-negyed óra elegendő, majd az időtartamot fokozatosan növelhetjük.

Öltöztetés és testhőmérséklet

Lényeges szempont, hogy az első néhány hét során még nincs a babáknak a későbbiekhez hasonló hőszabályozása. Ebből kifolyólag még nem tudnak sem izzadni, sem vacogni, ennek következében a nagy melegtől belázasodnak, a hidegben pedig lehűlnek.

Ha nem tudjuk biztosan megítélni, hogy megfelelő-e a kisbaba testhőmérséklete, akkor a legegyszerűbb, ha megmérjük a hőjét. Megjegyzendő: néhány éves korig az egyetlen valóban pontos és hiteles a popsiban mért hő, amely általában 0,5 fokkal magasabb, mint az ugyanakkor mért hő a hónaljban. A fülben vagy homlokon mérő, egyéb technikájú lázmérők ilyen kis életkorban még nagyon pontatlan értéket mutatnak.

A szülőbb többsége nincs tisztában azzal, milyen elvek és szempontok alapján öltöztesse fel az újszülöttet. Általánosan igaz, a picikre egy réteggel többet kell adni, mint egy felnőtt emberre.

cumis_baba1 Tudj meg többet az újszülöttekről!

Alkalmazkodjunk az időjáráshoz

Tiszta és száraz idő esetén próbáljunk minél gyakrabban kimozdulni a picivel, azonban nyirkos, szeles viszonyok mellett nem tanácsos elhagyni a lakást! A csecsemőre minden esetben adjunk sapkát, vagy bármilyen fejfedőt, a szája elé viszont soha ne tegyünk semmit. Ennek oka az, hogy a kilélegzett, nyirkos levegőben a kórokozók sokkal könnyebben és gyorsabban telepszenek meg. Járványok idején mindenképpen próbáljuk elkerülni a közösségi közlekedést, és a nagyobb áruházakat.

Jó, ha nálunk van

– textilpelenka első alkalommal árnyékolónak, napsütés ellen

– egy plusz takaró (érdemes egy kisebb takarót a babakocsi aljában tartani, sok esetben jól jöhet: még nyáron is szükség lehet rá, ha ránk esteledik, és hűvösebb az idő, vagy ha netán baleset történik a baba ruhájával)

Forrás: