Segítség! Öngyilkosságra buzdítják a gyerekeket neten!

Nagyobb társadalmi összefogást várnak a médiumoktól és az internetezőktől a Safer Internet Program (SIP) hazai képviselői a közösségi médiában megjelenő, autoagresszióra buzdító oldalakkal és a rosszindulatú kommentelőkkel szemben. A közelmúltban új veszély jelent meg az interneten – eddig jellemzően a volt szovjet utódállamokban –, mégpedig olyan weboldalak vagy zárt közösségi csoportok, melyek egyértelműen öngyilkosságra buzdítják a sokszor még befolyásolható fiatalokat.

A Safer Internet Program hazai konzorciumának tagjai (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.) már évekkel ezelőtt jelezték, hogy ha egy serdülő öngyilkos gondolatokat forgat a fejében, vagy kárt akar magában tenni, percek alatt talál ehhez társakat és ötleteket a neten, míg ha épp segítséget keres és valódi megoldásokról szeretne olvasni, ennél jóval többet kell kutakodnia.  Éppen ezért nagyon jó és hasznos, hogy a napokban már az Index és az Origo is terjedelmes cikkben foglalkozott a témával.

Az ilyen tinédzserek, fiatalok jellemzően elszigetelődnek a környezetüktől, úgy érzik, hogy senki sem érti meg őket, nincs kivel megosztaniuk kínzó gondolataikat. Figyelmük beszűkül, nem érdekli őket semmi más, szinte kizárólag a halál gondolatával foglalkoznak. Gyakran keresik a hozzájuk hasonlókat, akik komolyan veszik őket, vagy épp maguk is öngyilkosságra készülnek. Az internet remek lehetőségeket kínál ehhez. A nehezen kimondható gondolatokat, érzéseket könnyebben meg lehet osztani egy chat-beszélgetésben, egy online fórumon. Így e virtuális közösségeknek a tagjai megélhetik az elfogadást, meghallgatásra és sorstársakra találnak. Ugyanakkor ezeknek a fórumoknak megvan az a veszélyük is, hogy a már eleve alacsony önértékeléssel bíró és lelki bajokkal küzdő tinédzsert nem lebeszélni akarják a csoporttagok, hanem épphogy inkább bátorítják őket az önagresszióra. Tippeket adnak az öngyilkossághoz, különböző módszereket ismertetnek. Kiváló terep ez azok számára is, akik a rosszul működő családokban élő, onnan kikerülni akaró, sérült lelkiállapotú tizenéveseket akarják kihasználni, csábítani, visszaélni sérülékenységükkel. A social media hihetetlenül kitágítja és felgyorsítja a világot, mindig új távlatokat nyit meg, ugyanakkor a rejtőzködés, a névtelenség és láthatatlanság lehetősége megannyi veszélyt is rejt magában.

Az öngyilkosságra, önpusztításra (például önsértésre vagy egyéb egészségkárosító magatartásra) buzdító oldalak, kommentek, posztok a magyar fiatalokat is elérik. Ezek ellen akkor lehet hatékonyan fellépni, ha mindenki feladatának érzi az ilyen tartalmak jelentését. Vannak olyan jogi keretek és együttműködések, amelyek segítségével ezek a romboló és gyakran jogsértő online tevékenységek, illetve tartalmak az internetről eltávolíthatók. Sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a prevencióra is, mind családi, mind iskolai szinten. Beszélgetni kell a gyerekekkel arról, hogy ha rosszul érzik magukat, ha lelki problémáik vannak, önpusztító gondolatokkal küzdenek, akkor hova forduljanak, kitől kaphatnak valódi segítséget.

Az Európai Unió Safer Internet Programjának célja a biztonságosabb internethasználat. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a hazai Safer Internet Program konzorciumvezetőjeként ennek tudatosításáért, és a gyerekek, a pedagógusok, a szülők oktatásáért felelős központ feladatát látja el. További információ a www.saferinternet.hu weboldalon található, illetve ingyenes felvilágosítás, oktatás a [email protected] címen kérhető.

A program részeként, a csatlakozó tagországok Internet Helpline szolgáltatást működtetnek, ahol a gyermekek és fiatalok, illetve az értük aggódó felnőttek az internethez kapcsolódó kérdéseiket, rossz élményeiket (káros, felzaklató tartalmakat, netes zaklatás stb.) meg tudják osztani és segítséget tudnak kérni. Itthon a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány működteti ezt a szolgáltatást, mely a 116 111-es európai harmonizált hívószámon, illetve e-mailben és chaten is elérhető a www.kek-vonal.hu oldalon.

A jogsértő vagy veszélyes honlapokat, netes tartalmakat be lehet jelenteni a Nemzeti Infokommukációs Szolgáltató Zrt. által működtetett www.biztonsagosinternet.hu oldalon. A Biztonságosinternet Hotline a rendőrséggel és a tartalomszolgáltatókkal együttműködve, lépéseket tud tenni annak érdekében, hogy a jogsértő, veszélyes weboldalak eltűnjenek az internetről.

Forrás: https://napidoktor.hu/index