Miért néznek ki viccesen az újszülöttek? – 2. rész

A legtöbb újszülött nem mondható szépnek, ami nem is csoda, ha belegondolunk, min mennek keresztül. De vajon normális, hogy a fejük hegyes vagy a nemi szerveik duzzadtak?

Bőr

Az újszülöttek bőre aszerint változik, hogy mennyi időre születtek. A koraszülött babáknak vékony, majdnem átlátszó a bőrük, melyet pelyhes szőrzet, úgynevezett lanugo borít. Láthatsz magzatmázat is, sárgásfehér anyagot, mely védi a baba érzékeny bőrét a magzatvíztől. A terhesség után az idő múlásával egyre kevesebb lanugo és magzatmáz borítja majd az újszülöttedet.

Legyen akármilyen származású a babák vöröses-lilás színű bőrrel születnek, mely egy-két napon belül rózsaszínesen-pirosasra változik. A rózsaszín árnyalat a vérereknek köszönhető, melyek a vékony bőrön átlátszanak. Mivel az újszülöttek vérkeringése még csak fejlődik, a kezeik és a lábaik kékes színűek lehetnek még pár napig. Hat hónap alatt a babák bőre elnyeri az állandó színét.

bor19

Ha a babádnak az első pár napban sárgás árnyalatú a bőre, lehet, hogy a sárgaság enyhébb esete áll fenn. Az egészséges babáknak több mint a fele mutatja sárgaság jeleit, mely akkor alakul ki, amikor a szervezet lebontja a plusz adag vörösvérsejtet. A sárgaság rendszerint egy héten belül megszűnik, de a kezdeti időkben még vissza-visszatérhet. Általában semmi ok az aggodalomra, de azért említsd meg a gyerekorvosnak.

A babák 30-40%-a himlővel, kicsi fehér vagy sárga kiütésszerű pöttyökkel születik. Általában három-négy hét alatt eltűnnek, mindenféle speciális kezelés nélkül.

Ha a babának kicsi gennyes kiütéseik vannak, melyek sötétbarna nyomot hagynak, akkor valószínűleg pustular melanosis, azaz, újszülött kiütés áll fenn. Nincs szükség semmiféle kezelésre, a sebek el fognak tűnni, mire a csecsemő betölti a 3-4 hónapos kort.

A pattanás sem szokatlan az újszülötteknél. Körülbelül minden ötödik babának van pattanása az első hónapban. Az újszülött akne leggyakrabban a homlokon és az arcon jelenik meg, melynek magától el kell tűnnie néhány hónapon belül.

Az anyajegyek szintén általánosak. Számtalan formájuk, méretük és színük van, és bárhol a baba testén megjelenhetnek. Bizonyos típusú anyajegyek néhány nappal vagy héttel a születés után jelennek csak meg. A legtöbb anyajegy teljesen ártalmatlan. Néhány az első néhány évben eltűnik, mások megmaradnak.

Haj

Készülj fel néhány meglepetésre a babád hajával kapcsolatban. Sötét hajúaknak születhet szőke vagy vörös hajú gyermeke, míg szőkéknek születhet sötét hajú babája. Ugyanakkor a babák haja rendszerint nem olyan marad, mint születéskor – még ha rengeteg hajjal is született, annak egy részét vagy egészét el fogja veszíteni az első hetekben vagy hónapokban. De ne aggódj – vissza fog nőni, bár lehet, nem lesz ugyanolyan. A vörös hajúak szőkévé válhatnak, a hollófekete hajúak világosodhatnak, és a szőkék is gyakran bebarnulnak.

A haj szerkezete az első hat hónapban állandóan változhat. Lehet például, hogy a göndör haj finom loknikká szelídül.

koszos_gyermek_kepgaleria2

Szemek

A legtöbb kaukázusi baba – természetesen nem mindegyik – sötétszürke-kék szemmel születik, mely hónapok vagy akár évek alatt változik a végleges színné. Az afrikai vagy ázsiai babák sötétszürke-barna szemmel születnek. Leggyakrabban hat és kilenc hónapos koruk körül alakul ki a végleges szemszín.

Fülek

A baba füle lehet pici, elálló, vagy nem szimmetrikus. Amint a porcok megszilárdulnak a fülében, megkapja végleges formáját.

Orr

A baba orra duzzadtnak tűnhet a szülőcsatornában való átnyomakodástól. Lehet lapos vagy kissé szabálytalan. A babád kinézete és viselkedése teljesen át fog alakulni élete első évében. De ha valamiben nem vagy biztos, kérdezd meg a gyerekorvosodat, vagy akár egy olyan anyukát, aki ezen már túl van.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.