Mi vár a kisgyerekes anyukákra szülés után?

Segíthetnek a részmunkaidős lehetőségek

A gyerekvállalás, illetve az erre alkalmas körülmények megteremtése sokakat érintő téma. Amikor pedig gyerekvállalásról beszélünk, akkor érdemes megvizsgálni azt is, hogy a kisgyerekes édesanyáknak milyen lehetőségei vannak a munkába való visszatérésre, hiszen a hatályos jogszabályok alapján ezt akár a szülés után fél évvel is megtehetik. Sokan csak részmunkaidőben vállalnak állást az első időszakban, összegyűjtöttük ennek lehetséges formáit.

Hazánkban a részmunkaidős foglalkoztatottak száma még mindig gyerekcipőben jár, ráadásul az elmúlt években csökkenő tendencia mutatkozik. Míg 2014-ben a 20-64 év közötti magyar foglalkoztatottak 6%-a dolgozott részmunkaidőben, addig ez a szám 2017-ben már csak 4,3%1 volt. Ezzel szemben az EU-átlag 18,8%. Pedig munka lenne elég, számos munkáltató kínál részmunkaidős lehetőségeket, akár rugalmas időbeosztással is. Ráadásul, a Pepita.hu tavalyi felmérése alapján a kisgyerekes anyukák csaknem ötven százaléka azonnal vállalna munkát, ha napi négy órában megtehetné. A legutóbbi adatok szerint pedig 4,4 órát2 dolgoznak naponta a részmunkaidős foglalkoztatottak itthon. De nézzük, hogy milyen munkalehetőségek várnak azokra, akik részmunkaidőre vagy rugalmas időbeosztásra vágynak.

Részmunkaidő, fix munkakörnyezetben

Az édesanyáknak szülés után lehetősége van arra, hogy gyermekük 3 éves koráig részmunkaidős foglalkoztatást kérjenek munkáltatójuktól. Mindez lehetővé teszi, hogy a korábbi munkakörben, fix időbeosztásban és helyszínen vállaljanak munkát. A foglalkoztatás előnye a kiszámíthatóság, azonban hátrány lehet, hogy nem feltétlenül megoldható, hogy a gyermek bioritmusához és a mindennapi feladatokhoz igazodjon a megszokott munkarend.

Rugalmas munkaidő, rugalmas helyszínnel

A magad ura lehetsz, ha KATA-s egyéni vállalkozóként dolgozol sharing economy rendszerben, tehát te határozod meg, hogy mikor és milyen munkát vállalsz el. Jó példa erre a Rendi.hu, ami gyakorlatilag a takarítás Uberje. A Rendi lakások és irodák számára nyújt takarító szolgáltatást, működése pedig nagyon egyszerű: egy weboldalon keresztül érkezik a rendelés az ügyfelektől, majd a takarítók külső partnerként látják el a munkát úgy, hogy a megrendelések közül ők választják ki, hogy melyiket vállalják el, tehát ők határozzák meg, hogy mikor és mennyit dolgoznak, és persze a helyszín is rugalmas, választhatják a hozzájuk közelebb eső helyszíneket is. Ugyanilyen rendszerben dolgozhatunk ingaltan értékesítőként vagy akár külsős vállalati tanácsadóként is.

Rugalmas munkaidő, akár otthonról dolgozva

A kényelmes otthoni munkának számos formája létezik már, amely kapcsán mi osztjuk be az időnket és a vállalt munka mennyiségét is. Szóba jöhetnek a mechanikusabban végezhető feladatok, mint például a borítékolás, értékesítés, adatrögzítés, online ügyfélszolgálati munka, vagy akár a kérdőív kitöltés. A technológiai fejlődés ma már lehetővé tesz olyan munkákat is, amelyekhez csak a szakmai tapasztalatunkra és egy laptopra van szükségünk, legyen szó akár újságírásról, pénzügyi ügyintézésről vagy stratégiai tervezésről.

Forrs: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.