Meddig szoptassunk, hogy gyerekünk ne legyen ekcémás?

A túl hosszú ideig tartó szoptatás megemeli, és nem csökkenti a viszketéssel járó allergiás bőrbetegség az úgynevezett atópiás dermatitisz gyakoriságát.

Az allergiás megbetegedésekre magas kockázattal bíró gyerekek számára a kizárólagos szoptatást 4 hónapos korukig javasolja az Amerikai Gyermekgyógyászok Társasága.

Az atópiás dermatitisz az ekcéma egyik típusa, mely öröklődik és általában a gyerekek egy éves kora előtt jelentkezik. Bár akár egész életünket végigkísérheti, gyakran elmúlik a gyerekek öt éves kora előtt.

A genetikai tényezőkön túl tajvani kutatók azt vizsgálták, hogy a betegség kialakulása összefügg-e a szoptatás hosszával illetve a hozzátáplálás megkezdésének idejével.A közhiedelem úgy tartja, hogy a hosszú ideig tartó szoptatás és a későn megkezdett hozzátáplálás megelőzi ezt a bőrbetegséget, ám mindezidáig erre vonatkozó tudományos bizonyíték nem született.

Amikor a gyerekek 6 illetve 18 hónaposak voltak, szüleik kérdéseket válaszolta meg önmagukról, gyerekeikről és lakáskörülményeikről. Felmérték dohányzási szokásaikat, allergiás anamnézisüket, iskolázottságukat. Kikérdezték, meddig szoptattak, mikor kezdték el a hozzátáplálást és hogy fordult-e elő atópiás dermatitisz gyermekeik között. A kutatásokat Chao-Hua Chuang és munkatársai végezték a tajvani Chang Jung Christian Egyetemen, hosszú ideig követve ezeket a tajvani gyerekeket.1016918 hónapos korára 2449 gyerek szenvedett atópiás dermatitiszben a megkérdezett 20 172 gyerek közül, amely az esetek 12 százaléka – ugyanilyen arányt mutattak a korábbi felmérések is. Miután kiszűrték a szülők atópiás dermatitisszel kapcsolatos kockázati tényezőit, mint például a szülők allergiája, háziállatok megléte, penész jelenléte környezetkükben, illetve a dohányzás előfordulását, azt tapasztalták, hogy a hosszú ideig tartó szoptatás nemhogy védő faktor lenne a bőrbetegséggel szemben, ahogy számítottak rá, hanem növelte annak a kockázatát.

Az összefoglaló a Pediatric Allergy and Immunology aktuális számában jelent meg. Az eredmények ellentmondanak az eddigi kutatási eredményeknek, amelyek szerint a szoptatott babák kisebb valószínűséggel lesznek ekcémásak. Az eredmények ellenére Dr.Chuang nem javasolja a szoptatás abbahagyását, hiszen annak számos egyéb jótékony hatása is van. A másik, amivel a cikk foglalkozott a hozzátáplálás megkezdésének időpontja. A felmérés azt mutatja, hogy a később bevezetett hozzátáplálás a hiedelmek ellenére nem befolyásolja az allergiás tüneteket.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.