Hogyan ne legyen válogatós a gyerek?

Bosszantó tud lenni, ha az így is túlterhelt anyuka hiába készíti el az ételt, a csemete nem hajlandó azt megenni. Kutatók rájöttek, hogyan lehetne kivédeni, hogy a gyermek válogatós legyen.

Sok a válogatós gyermek – nemcsak pluszmunkát ad a szülőnek, de hosszútávon sem fenntartható az állapot, hiszen már akkor gondok lesznek, ha a kicsi bölcsődébe, óvodába kerül, és nem hajlandó enni az ételekből.

Egy évtizede tartó kutatás kiderítette, hogy az illatok és ízek, melyeknek élete első heteiben és hónapjaiban ki van téve a baba, meghatározzák, mit szeret majd később. Bizonyos esetekben azonban már az is meghatározó lehet, mit evett az anya, amíg a kisbaba a méhében volt.

Benoist Schaal kutató elmondta: a terhesség során a méh viszonylag átjárható, és amit az anya eszik, az a magzathoz is eljut abban az időszakban, amikor az agya formálódik – ennek valószínűleg hosszútávú következményei vannak.

A dijoni Bourgogne egyetem kutatója az illatok hatását vizsgálta a méhen belül és kívül. Egyik kísérlet során arra kérte a terhes kismamákat, hogy ánizs ízesítésű édességet egyenek a terhesség utolsó napjaiban, míg a többieket a szokásos élelmiszerek fogyasztására kérte.

Majd, amikor a babák világra jöttek, az ánizs illatával szembesültek először – azok a picik, akik megízlelték vagy érezték az ánizs illatát a méhben, az illat felé fordultak és úgy tűnt, mosolyognak. A kísérlet arra nem tért ki, hogy vajon szerették-e igazán a babák ezt az illatot.

Más kísérletek azt mutatták, hogy a babák, akik már az anyaméhben is érezték a sárgarépa illetve a fokhagyma illatát, pozitívabban fogadták az ételt, amikor születésük után felkínálták azt nekik.

Ám ezek a tények nem mindig előnyösek az egészségre nézve – mindez ugyanis a cigaretta vagy az alkohol illata esetében is így van. Egy argentin tanulmány szerint azok a babák, akiknek édesanyja terhesség alatt fogyasztott alkoholt, a szeszes ital illatának megérzésekor megnyalták a szájuk szélét.

Tehát a szilárd étel, amit a gyermek élete korai szakaszában kap, befolyásolhatja a későbbi ízlését. Dr. Schaal kísérletében 6 hónapos gyermekeket etetett unalmas vagy gyakran variált étrend alapján – majd megfigyelte, hogyan reagálnak egy teljesen új ételre.

Azok a babák, akik sokáig csak egyféle ételt kaptak – pürésített répát -, nehezebben fogadták el az új ízt, mint akik először répát kaptak, majd többféle ételt is, mielőtt ismét répa került a tányérjukra.

Egy másik tanulmány azt is kiderítette, hogy az ízek, melyeket babaként megtapasztalunk, évtizedeken át a kedvenceink maradhatnak.

Dr. Schaal szerint nagyon is lehetséges, hogy a változatos étrend terhesség idején kialakítja a babákban a különféle ételek iránti vonzalmat – vagyis nem lesznek olyan válogatósak.

Forrás: