Hogyan készüljünk, ha a gyermek óvodába megy?

Talán könnyebb dolga van a lurkónak, ha már járt előtte bölcsődébe – de új szabályokat akkor is meg kell tanulni, ha a gyermek óvodába megy. Mire számítson a szülő és hogyan készítse fel a kicsit a változásra?

Minden csemete más, ezért aligha lehet általánosítani, amikor a gyermek óvodába kerül. Van, amelyik várja, mert már igényli a társaságot, míg a másik remekül megvan otthon is, a játékai körében. Előbb-utóbb azonban eljön az idő, amikor a lurkót oviba kell adni. Mindenképp egy önállóbb korszak következik az életében.

Akárcsak a bölcsődés időszak, ez is megterhelő lehet lelkileg a lurkónak és a szülőnek egyaránt. Sok családban az anya ekkor megy újra munkába, új kihívások előtt áll, s közben a csemete boldogulásáért is aggódik. Hogyan készítsük hát fel magunkat és őt? Mire figyeljünk, mielőtt a gyermek óvodába indul?

1.Az első és legfontosabb: tisztában kell lenni azzal, hogy kislányunktól, kisfiunktól bizonyos fokú önállóságot már elvárnak az oviban. Ahogyan az alkalmazkodást is meg kell tanulnia – új szabályok és szokások várnak rá, s bizony a változás sokszor azt eredményezi, hogy hazaérve már fáradt, a fölös energiáit otthon vezeti le. Hisztisebb lehet, vagy az élmények hatására fel van pörögve, nehezebb pihenésre invitálni.

2.Másként reagálhat a gyermek óvodába kerülése után pár héttel, mint az elején. Lehet ugyanis, hogy kezdetben tetszik neki a dolog, de amikor rádöbben, hogy mostantól szinte minden napját ott kell töltenie, csökkenhet az érdeklődése, lelkesedése. Átmenetileg kezelhetetlenné is válhat. Szerencsére, a tapasztalatok szerint idővel helyrerázódik a viselkedése – általában néhány hét alatt.

Érdemes arra készülni, hogy a lurkó magatartása alapjaiban meg fog változni, hiszen más közegbe kerül, új szavakat hall, más szokásokkal találkozik. Természetes, hogy naponta ránk borítja majd az óvodában történteket, de később kiegyensúlyozottabb lesz a viselkedése.

ovoda

3.A gyermek óvodába kerülésekor érdemes megtenni pár előkészületet. Sétáljunk el naponta az ovi mellett, ahová majd pár héten belül járni kezd. Ismerkedjen a környezettel, ha lehet.

Vigyen be magával kezdetben valamit, ami számára biztonságot jelent – például egy kedvenc játékát, plüssállatát.

4.A csemete óvónénijével fontos jó kapcsolatot ápolni, hiszen számos fontos információt kapunk tőle. Ő vigyáz a nap nagy részében a gyermekre.

5.Természetes, hogy amikor a gyermek óvodába kerül, eleinte furcsán érzi magát az új élethelyzetben és környezetben – türelemre, megértésre lesz szüksége. Emellett a legtöbb, amit tehetünk érte, hogy ugyanúgy szervezünk közös, örömteli programokat vele, mint az ovis időszak előtt. Ne érezze azt, hogy az óvodán kívül semmi sem várja, mert ez az érzés nagyon elszomoríthatja. Különösen, ha közben egy kisebb testvére is van otthon, akivel többet foglalkoznak a szülők.

6.Mire lehet szükség az óvodában? Tisztasági csomaggal, ovis zsákkal, torna felszereléssel, ágyneművel, fogkefével-fogkrémmel mindenképp készüljünk. Nem minden oviban van hely arra, hogy külön benti és kinti cipőt, gumicsizmát, vékonyabb és vastagabb kabátot bent tárolhasson a gyerek. De váltóruhára mindenképp szükség lesz, amely az évszaknak megfelelő. Az udvarra kényelmes, laza ruha a legjobb, bentre vékony, szellős felszerelés célszerű. A praktikumot érdemes szem előtt tartani: olyan ruhákat viseljen a gyermek az óvodában, amivel nem kell sokat bíbelődni, egyszerűen felhúzhatók, levehetők!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.