Gombos Edina: a babával kezdődik az élet

Gombos Edinának, az első baba érkezésével alaposan megváltoztak a korábban pörgős mindennapjai. Edina most arról mesél, milyen érzés volt megtapasztalni az anyai örömöket és ezzel együtt hogyan szűntek meg a kétségei:

“Nálunk a motiváció a férjem volt. Ő volt, aki mondta, hogy milyen jó lenne. Engem kicsit inspirálni kellett, mert én akkor még nagyon nagy munkában voltam. Akkor még nem igazán tudtam elképzelni, de úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg. Úgy alakult, hogy egy évig nem is jött össze, és amikor már nem gondoltunk rá, már nem számoltunk vele, amikor már úgy voltunk az egésszel, hogy talán nem is lesz, akkor egyszer csak teherbe estem” – mesélte vidáman Edina.

“Egyik pillanatban sírni akartam az örömtől, a másik pillanatban nagyon nagy ijedtség volt bennem, hogy most mi lesz. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, eléggé káosz volt körülöttünk – nem a legkomfortosabb helyzetben voltunk -, de pontosan ez volt, ami átlendített minket a nehézségeken, problémákon, és ahogy haladtam előre a terhességben, úgy alakultam át érzelmileg.”

“Már nem féltettem a munkahelyet, már nem érdekelt az, hogy mi lesz a karrierrel, egyre inkább a baba körül forogtak a gondolataim. Az egész terhességet nagyon jól viseltem, nagyon feldobott állapotban voltam. Ahogy eltűnt a kezdeti kis bizonytalanság – hogy mi lesz -, és elkezdtünk a babára koncentrálni közösen a férjemmel, onnantól kezdve minden meseszerű” – mondta Edina.

“Onnantól kezdődik az ember élete, legalábbis egy édesanyának, de szerintem a férjem is ezt mondaná, hogy egy apukának is. Ami előtte történt, az is szép volt, de az igazi öröm, az igazi boldogság akkor kezdődik, amikor egy kisgyermeket a kezedben tartasz – ez az érzés mindenek felett van. Ez egy fordulópont az ember életében. Én is attól féltem, hogy hogyan kerülök majd vissza a munkahelyemre, vagy anyagilag hogyan oldjuk majd meg ezt a dolgot, de aztán olyan szépen elrendeződik minden. Az ember kap ruhákat a barátnőitől, a családtagoktól, félre tesz rá, készül rá, és nem kell mindent megvenni, vagy milliós összegekben gondolkozni, elég a legszükségesebb dolgokat, és tényleg minden elsimul, és szépen alakul. Onnantól kezdve pedig, hogy megszületik, már nincsenek az ember fejében kétségek” – mondta Gombos Edina a Sztárportré adásában.

Forrás: