Főzzünk gyermekbarát módon!

A kisgyermekek emésztőrendszere egy éves kor után sem működik úgy, mint a felnőtteké. Ne felejtsük el, nem is olyan régen történt a szilárd ételek fokozatos bevezetése, még mindig ismerkedik szervezetük az új ételekkel! Ahhoz, hogy ne terheljük túl őket nehéz ételeinkkel, nem kell lemondani nekünk sem a finom falatokról: elég, ha a megszokott alapanyagokat egy kicsit máshogyan készítjük el!

Windisch Adrienne, dietetikus tanácsai

Süssük a húst alufóliában vagy sütőzacskóban, zöld fűszerekkel vagy gyümölcsökkel együtt!  Ilyenkor zsiradék felhasználása nélkül készülhet az étel. Teflonban is párolhatunk szelethúst, de ez esetben figyeljünk oda, hogy felnőtt adagonként maximum 10 ml, vagyis egy evőkanál olajat használjunk fel, kisgyermekek ennek a fele, egy teáskanál is elegendő!

A bundázott, bő olajban kisütött ételeknek túl magas a zsiradék tartalma, a sütés közben keletkező túlsütött, megégett részek pedig nehezen emészthetőek a picik számára, így attól, hogy állatfigura alakú egy pipi falat, még nem biztos, hogy gyereknek való étel! Zsírszegény húsrészekből készíthetünk párolt vagdaltat, így akkor sem okoz problémát a gyermekeknek az étel elfogyasztása, ha még nem tökéletes a rágótechnikájuk.

főzelék

Ugyanez igaz a rakott zöldséges ételekre és a húsgombócokra: a különböző húsok ízét és emészthetőségét is javíthatjuk, ha azokat előtte pácban érleljük! Erre alkalmas a fokhagymás tejben áztatás, de házilag többféle fűszerkeveréket készíthetünk erre a célra.

Zöldségek rántás nélkül

Zöldségeket leginkább főzelék formájában fogyasztják kicsik és nagyok, ugyanakkor nem mindegy, hogyan készítjük el belőlük ételeinket! A gőzben megfőtt zöldségeket például vajban pirított zsemlemorzsával is megszórhatjuk! Ha hagyományos sűrítéssel készülő főzeléket főzünk, azt rántás helyett inkább habarással, vagy hintéssel készítsük! Sűríthetjük a zöldségeket burgonyával is, így készülnek az első főzelékek is!

Ha lisztes sűrítés mellet döntünk, főzzünk például kefires tökfőzeléket! Kevesebb a zsírtartalma, mint a tejfölös vagy a rántással készült verziónak. Ha az ételhez feltétlenül rántásra van szükség, kipróbálhatjuk a diétás rántást is! Pirítsuk meg szárazon a lisztet és csak azután öntsük hozzá az olajat, így könnyebben emészthető lesz az étel! A leveseket is gazdagon, sok zöldséggel főzzük, ha lehet, rántás nélkül! A párolt zöldségeket tejalapú gyerekitallal is pépesíthetjük, így egy főzelék jellegű pürét kapunk.

tejföl

Tejtermékek

Természetesen a tejtermékekből a natúr ízeket javasolják a szakemberek, hiszen egy joghurtot könnyen gazdagíthatunk házilag is gyümölcsökkel, gabonapelyhekkel. Az eredmény egy tápláló és egészséges tízórai. Mivel 1-3 éves kor között is nagyon fontos még a megfelelő fehérjebevitel és a kalciumban gazdag ételek fogyasztása, a sajt, túró, kefir és más termékek elengedhetetlen elemei a kicsit táplálkozásának!

A kalcium felszívódása nem túl jó, hasznosulását sok tényező befolyásolja: ide tartozik a túlzott fehérje- és zsiradékfogyasztás, a túlzott foszforbevitel, azaz a kólafélék, kakaók, cikóriakávék túl gyakori fogyasztása is. A kevés D-vitamin bevitel is gátolja a kalcium felszívódását!

Segíti viszont az ásványi anyag felszívódását a mozgás, a megfelelő D-vitamin bevitel és a laktóz (tejcukor). Kalcium felszívódás szempontjából az 1-3 éves korcsoport számára az egyik leginkább megfelelő ital a tejalapú gyerekital, mivel a kalcium hasznosulását segítő D-vitamint és laktózt, valamint a tehéntejhez képest közel 40%-kal kevesebb foszfor tartalommal rendelkezik.

Forrás: