Együtt a babákért!

A dm drogerie markt novemberben induló kampányában a nehéz körülmények
között élő családok és gyermekeik támogatását tűzte ki célul, melyben együttműködő
partnerei a Katolikus Karitász és a Pampers.

Magyarországon 2010-ben 80.000 család élt hátrányos helyzetben, a regisztrált munkanélküliek száma pedig 11% fölé emelkedett. A helyzet az elmúlt évet követően csak még rosszabb lett és egyre több az olyan családok száma, akiknél komoly gondot jelent a mindennapi élethez szükséges anyagi forrás előteremtése.

A szülőknek sok esetben még a megfelelő ruházatot és a megfelelő étkezést is nehéz biztosítaniuk gyermekeik számára. Ilyen esetekben már a gyermekeket és fiatalokat közvetlenül sújtja a szegénység. Ezen családok megsegítésére indítja el november elején a dm „Együtt a babákért” kampányát, melyben a gyermekek támogatását tűzte ki célul.

egyutt_a_babakert480

A szegénység első pillantásra nem mindig látható. Vannak dolgok, amik számunkra teljesen hétköznapiak, sokaknak azonban nehéz életkörülményeik miatt szinte elérhetetlenek. A kisgyermekes családoknál ebbe a körbe tartozik a pelenka is, melynek megvásárlása szintén hatalmas pénzügyi megterhelést jelent az édesanyáknak és a családoknak. A gyermekek különösen veszélyes helyzetben vannak, mert a gyermekkori nélkülözés az egész életpályájukat meghatározhatja.

A szülők pénzügyi gondjai miatt a gyermekek is szenvednek. Pelenkával segítenek. Az adományozás során minden dm üzlet szimbolikusan felvállalja a „keresztapai” szerepet egy-egy nehéz anyagi körülmények között élő kisgyermekes családnál. Az együttműködés során Pampers Sleep & Play pelenkákkal segítjük az érintett családokat, a Karitász részletes pelenka-igényfelmérése alapján – mesélt a tervekről Kanyó Roland, a dm PR menedzsere.

A dm vásárlói is segíthetnek. A dm saját vásárlóit is szeretné bevonni a támogatásba és felhívni figyelmüket a nehéz körülmények között élő, kisgyermeket nevelő családokra, így ők a dm boltokban található infopulton keresztül 30 illetve 200 active beauty pont adományozásával járulhatnak hozzá egy-egy kisgyermek heti illetve havi pelenka-csomagjának biztosításához. A termékeket mindehhez a Pampers biztosítja. Azoknak pedig, akik pontot adományoznak, 50%-os Wella hajhab termékkuponnal köszöni meg a dm a támogatást.

katolikus_karitasz_logo

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.