Egészséges a körülmetélés?

A körülmetélés ellenzői felesleges műtéti beavatkozásnak tartják az eljárást, támogatói szerint viszont egészségügyi előnye van a fityma eltávolításának.

A most 40 éves amerikai Allison Manley három évvel ezelőtt, amikor első fiának életet adott, sokat foglalkozott a szüléssel: gyógyszer nélküli vajúdást tervezett, textil pelenkákat és természetesen anyatejes szoptatást.

Keveset tudott azonban a körülmetélésről, így a szülészorvosa tanácsára körülmetéltette fiát, bár nem volt teljességgel meggyőződve szükségességéről. A nem terápiás körülmetélés az utóbbi években ismét viták kereszttüzébe került az Egyesült Államokban, sőt törvényjavaslat is született a témában.

Ellenzői szerint a körülmetélés felesleges műtét, amely során a test egy egészséges darabkáját távolítják el, sőt vannak, akik egyenesen „genitális csonkolásnak” tartják. Ugyanakkor – főként Afrikában folytatott – orvosi tanulmányok arra utalnak, hogy a körülmetélés csökkentheti a szexuális úton átadható fertőzések kockázatát, ha a partnernő ilyen vírust, például HIV-et hordoz.

,,Mit tegyen tehát egy szülő?” – teszi fel a kérdést a The New York Times szerzője. Néhány héttel ezelőtt, amikor Allison Manley második fiának adott életet, zavarban volt ő is, és férje is a kérdéssel kapcsolatban.

szex

„Valóban viaskodtunk magunkban.” – emlékszik vissza a nő, aki egy divattervező cég tulajdonosa. Végül úgy döntöttek, hogy körülmetéltetik a második kisfiút is, mivel az elsővel is ezt tették, ám kétségeik megmaradtak.

Nincs kényszerítő ok

A kérdésre azért sem egyszerű a válasz, mert számos orvosi szervezet ajánlása kétértelmű. Az amerikai fiú újszülöttek jóval több mint fele még most is átesik az eljáráson, noha az arány apadóban van.

Az Amerikai Gyerekgyógyászati Akadémia (APA) nem javasolja a születés utáni rutinszerű körülmetélést, mondván, hogy egészségügyi haszna csekély.

Az előnyök közé sorolják, hogy a korai életszakaszban némiképp kisebb a húgyúti fertőzések esélye, később pedig alacsonyabb az egyébként ritkán előforduló péniszrák valószínűsége, és a szexuális úton átadható betegségek kockázata.

„Nincs kényszerítő orvosi ok a beavatkozásra, ahogyan nincs kényszerítő ok arra sem, hogy a családok ne döntsenek mellette” – véli Douglas S. Diekema, az APA körülmetéléssel foglalkozó munkacsoportjának tagja. ,,Van néhány apróbb előnye, ezeket kell mérlegelni a kockázatokkal szemben”.

AIDS

Az akadémia évek óta dolgozik a témával kapcsolatos ajánlásai frissítésén, miközben a polémia nagyobb sebességre kapcsolt. Az ellenzők szerint a szülőket tájékoztatni kellene arról, hogy bár a műtét nagyon biztonságosnak számít, minden orvosi beavatkozásnak van potenciális kockázata.

A kontár módon elvégzett műtétek maradandó károsodást okozhatnak, akár a pénisz egyes részeinek amputációját is. Nagyon ritkán, de az is előfordul, hogy a körülmetélést követően meghal a baba, becslések szerint az Egyesült Államokban évente 117 gyerek.

Csökkenő arány

A közegészségügyi tisztviselők még tanakodnak arról, hogy bátorítsák-e az újszülött kori körülmetélést az AIDS Egyesült Államokban való terjedése megelőzési stratégiájának részeként. Az amerikai járványügyi és betegség megelőzési hatóság, a CDC szóvivője felfedte, hogy a „közeljövőben” bocsátják ki a rutinszerű körülmetéléssel kapcsolatos ajánlásukat.

A CDC kutatói mindazonáltal három országos felmérés elemzését követően, szeptember elején átfogó adatokat tettek közzé a hatóság Morbidity and Mortality Weekly Report című folyóiratában.

Az egyik felmérés szerint 1999 és 2008 között 62,9 százalékról 56,9 százalékra süllyedt az újszülött fiúk kórházi körülmetélésének aránya. Egy másik felmérés 2001 és 2010 között hasonlította össze az arányt, eszerint 58,4 százalékról 54,7 százalékra esett vissza a beavatkozások száma, míg egy harmadik felmérés 1999-ben 63,5 százalékos hányadot talált, 2008-ban pedig 56,3 százalékost.

boy

A CDC szakértői felhívták arra is a figyelmet, hogy több tanulmány megállapítása alapján a körülmetélés csökkenti a HIV-vírus átadásának kockázatát. Kisebb a fertőzés valószínűsége a genitális herpesz és a humán papilloma vírusainál is, de a baktériumok által a genitáliákban okozott betegségek aránya is alacsonyabb a körülmetélt férfiak nőpartnereinél.

Dél-Afrikában, Kenyában és Ugandában zajlottak azok a klinikai próbák, amelyek eredménye szerint a körülmetélést követően felnőtt férfiaknál 55-76 százalékkal csökkent egy 2 éves perióduson belül a fertőzés kockázata.

A bírálók és ellenzők ugyanakkor arra hivatkoznak, hogy az afrikai AIDS-helyzet jelentősen eltér az amerikaitól, mert a HIV-fertőzött amerikai férfiak többsége nem nővel való szexuális kapcsolat során fertőződött meg.

Forrás: