Biztonságos kerti játékot keresnek a szülők

Már csak pár nap és mindenkinek megkezdődik a vakáció, amikor a gyerekek napjaik nagy részét a szabadban, kertben, vízparton fogják tölteni. A 2013-as év internetes kereskedője, a JátékNet.hu webáruház ezért megkérdezte  szülőket, hogy számukra mely jellemzők a legfontosabbak a szabadtéri játékok vásárlásánál.

,,A homokvár építés, homokozás fejleszti a kreativitást és a finommozgásokat, csakúgy mint a gyurmázás. Segíti a kézcsontok összenövését a későbbi jobb íráshoz, és fejleszti az alkotási készséget is, mert a kicsi gyorsan létre tud hozni bármit, amit gyorsan le is rombolhat. Így könnyen tanul, hiszen folyamatosan gyakorol, ráadásul egy kellemes érzetet keltő anyaggal dolgozik, amihez jó hozzányúlni” – magyarázta Marton Istvánné fejlesztő pedagógus.

Az ideális homokozóban körülbelül 30-40 centi mélységű a homok és lehetőleg fedele is van, hogy védjük a tisztaságát a szennyeződésektől. Az online játékbolt kutatási eredményei alapján erre ma már szinte minden szülő gondol, sőt egyre többen tartják fontosnak azt is, hogy játék közben a homokozó gyermek védve legyen a tűző naptól.

kertigraf1

Hinta az örökmozgóknak

,,Egy ősi vágyat elégít ki a repülésérzet, amit a hintázás ad. A kisgyerekek például azt is szeretik, ha a szüleik feldobják őket. A többnyire nagyon értelmes, kreatív, ám hiperaktív gyerekeknél különösen jó hatású a hinta, mert bizonyos agyi működéseket egyensúlyba rendez, és utána kellemes érzése lesz a gyereknek” – folytatta a szakember.

Kétéves korban a kisgyerekek izmai már elég erősek ahhoz, hogy két lábon ugráljanak. Körülbelül ebben az időben kezdi őket érdekelni, hogy mindenre felmásszanak, és onnan leugorjanak.

Mászókázás közben fejlődnek a nagymozgások, a finommozgások, sőt a logikai gondolkodás is, miközben javul a kicsi egyensúlyérzéke. Olyan izmok és idegkapcsolatok alakulnak ki, melyek később fontosak lesznek az írás, olvasás tanulásában.

kertigraf2

Az ötévesnél kisebbeknek nem javasolják a másfél méternél magasabb mászókákat, ám a fejlesztő pedagógus szerint azokra a játékokra engedhetjük fel a gyerkőcöt, ahová láthatóan biztonságosan fel tud mászni.

,,A felelős játékkereskedőknél csak olyan mászókát vásárolhatunk, melyek rácsai közé nem szorulhat be a gyerek feje” – tette hozzá Bognár Ákos a JátékNet.hu ügyvezetője.

kertigraf3

Együtt pancsol a család

Bár a babaúszás manapság nagy divat és pozitív hatásaihoz sem fér kétség, de nem jelent biztos úszástudást. A legjobb, ha iskoláskor előtt csak szülői felügyelettel vannak a medencében a gyerekek! 

A mesefigurás karúszók, úszógumik használatával – és persze felnőtt felügyeletével – nem csak megszerettethetjük a gyerekekkel a vizet, de a kerti medencében, vagy akár nyaraláskor a tengerben is együtt élvezheti a család a hűsítő pancsolást.

Forrás: