Az orvosok nem akarták, hogy megszülessenek Lilla ikrei

Rendellenes várandóság – ezt mondták Herczeg-Lakatos Lillának, amikor kiderült, hogy az ő terhessége más lesz, mint az átlagos. Az, hogy most a kezében tarthatja fiait nemcsak számára, de az orvosok szerint is egy csoda.

A 27. hétben szülte meg gyermekeit, miután kiderült, hogy iker-iker transzfúziós szindróma áll fen, azaz az ikerpár egyik tagja folyamatosan vért ad a másiknak, ami vérszegénységet és a növekedés lelassítását okozza. Az egyik babánál így sok, a másiknál kevés volt a magzatvíz.

Orvosai megpróbálták rábeszélni Lillát, hogy ne szülje meg a babákat. Hogy min mentek keresztül, és hogy vannak most, arról a Fókusznak mesélt.

A családban többen is szültek ikreket, így nem volt meglepve, amikor kiderült, hogy egypetéjű ikreket vár. Felkészült rá, hogy korábban bújnak ki, ráadásul kis súllyal.

„Annyira hirtelen megnőtt a pocakom, de gondoltam, hogy ez normális, mivel ikreket várok. De amikor három nap alatt hízol 3-4 kilót, annak oka van” – mesélte a Fókusznak Lilla.

16 hetes terhesen kórházba került, de akkor nem derült ki a furcsa tünetek oka. Később merült fel az iker-iker transzfúzió gyanúja, amikor az ikerpár egyik tagja folyamatosan vért ad a másiknak. Ez azonban vérszegénységet okoz nála és lelassul a növekedése. Az egyik babánál sok, a másiknál kevés a magzatvíz. Az is felmerült, hogy elveszíti a gyerekeket. 27 hetes terhes volt, amikor megszülettek a babák, súlyuk az 1 kilót sem érte el…

„Sosem szabad feladni, a legnehezebb helyzetből is fel lehet állni; mindvégig hittem abban, hogy ők egészségesek lesznek” – tette hozzá az anyuka.

Olvasd el ezt is!

Mitől függ, hogy egy- vagy kétpetéjűek az ikrek?

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.