Az anyatejtől okosabb lesz a gyermek?

Tudósok szerint intelligensebbek lesznek azok a babák, akiket csecsemőkorukban szoptatott az édesanyjuk. Akár már négy hetes szoptatás is jelentős fejlődést eredményezhet az általános- és középiskolás korú gyerekek teljesítményében.

Az anyatejen felnőtt gyerekek jobban teljesítenek az olvasásban és a matematikai készségeik is fejlettebbek azokhoz a társaikhoz képest, akiket nem szoptattak csecsemőkorukban. A vizsgálatokat öt, hét, tizenegy és tizennégy éves korú gyerekek körében végeztek.

,,Az anyatejről korábban is tudták, hogy megerősíti a gyerekek immunrendszerét, ellenállóbbak lesznek a fülfertőzésekkel, gyomorbetegségekkel, sőt még az asztmával szemben is, azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy az intelligencia szintjére is hatással lehet.” – mondja Maria Iacovou, a tanulmány egyik szerzője

A rendszeres kormányzati promóciós kampányok ellenére, Nagy-Britanniára jellemző az egyik legrosszabb a szoptatási arány Európában. A brit anyák húsz százaléka soha meg sem próbálta szoptatni kisgyerekét, míg Svédországban ugyanez mindössze az anyák 2 százalékáról mondható el. A megkérdezett anyák csupán 3 százaléka szoptatott az ajánlott hat hónapos korig, és csak egyharmaduk szoptat még egy héttel később is.

A tanulmányt az Oxfordi Egyetem kutatói és az Essexi Egyetem Társadalmi és Gazdasági Kutatóintézetének munkatársai közösen végezték, mely során 10 000, csecsemőkorukban anyatejjel és tápszerrel táplált iskolások tesztjeinek pontszámait hasonlították össze.

Minden anyatejjel táplált gyereket, egy hasonló családi és anyagi háttérrel rendelkező tápszerrel táplált gyerekkel hasonlították össze. A vizsgálat eredményeiből egyértelműen kiderült, hogy a hasonló szülői háttérrel rendelkező iskolások között az anyatejjel táplált gyerekek olvasási és matematikai készségük fejlettebb volt a tápszerrel etetett társaiknál.

Forrás: