A szoptatás véd a depressziótól

Azoknál az embereknél, akiket csecsemőkorukban szoptattak, kisebb lehet a depresszió kockázata. A vizsgálatba 52, klinikai depresszióban szenvedő, kórházban kezelt felnőttet vontak be, akiknek átlagéletkora 44 év volt, valamint az összehasonlításhoz 106 egészséges embert, akiknél még soha nem diagnosztizáltak depressziót.

A résztvevők akkor kerültek a szoptatással tápláltak csoportjába, ha ők vagy édesanyjuk azt állították, hogy újszülöttként legalább két hétig így táplálták őket. Az elemzés eredménye azt mutatta, hogy a depresszió nélkül élők körében 73 százalék volt a szoptatás aránya, míg a depressziós embereknél csak 46 százalék.

A kutatók hangsúlyozták, hogy bár a tanulmány adatai összefüggést sejtetnek a szoptatás és a felnőttkori depresszió között, az nem jelent ok-okozati kapcsolatot.

Az összefüggés hátterében az állhat, hogy a szoptatás hozzájárul a jó anya-gyerek kapcsolathoz, amelynek egyes vonatkozásai védő hatásúak lehetnek. Az anyatej ráadásul tartalmaz számos olyan összetevőt, melyek támogatják a baba agyi fejlődését is.

,,Korábbi tanulmányok összefüggésbe hozták már a szoptatást olyan állapotok kialakulásának kisebb kockázatával felnőttként, mint a magas vérnyomás vagy az elhízás, de arra nézve is vannak adatok, hogy a korai elválasztás növeli a későbbi alkoholfüggőség kockázatát” – írta a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

Forrás: