A Covid–19 még nagyobb nyomást helyezett a szoptatás miatt az anyákra

Nem új dolog a szoptatás miatti nyomás a nőkön. Az anyatejnél nincs jobb mozgalom, régóta hangoztatja a szoptatás egészségügyi előnyeit, ám ezzel szorongást is kelt az újdonsült anyákban, akik fizikailag, mentálisan és érzelmileg is küzdenek a szoptatás gyakran fájdalmas feladatával.

A járvány ehhez új lökést adott, mivel vakcina híján az anyatejen keresztül az újszülöttekbe kerülő Covid-antitestek védhetik meg a legkisebbeket a betegségtől – számol be a MarieClaire.hu.

Az anya képe, aki boldogan áldozza fel saját jólétét, idejét és karrierjét a szoptatás oltárán, része az anyasággal kapcsolatos istennő mítosznak, ami teljesen irreális elvárásokat helyez az újdonsült anyákra és gyakran rossz szülőnek érzik magukat tőle. Ehhez adódott hozzá egy újabb stresszfaktor, ami szintén a kismamákra nehezedik. A 12 év alatti gyermekek számára ugyanis még nem elérhető a koronavírus-vakcina, ám sok anya bármit megtenne, hogy valamiféle védelmet szerezzen gyermekének. Ez különösen azoknak a nőknek lehet erős kényszer, akik nem oltatták be magukat a szülés előtt, egyrészt mert nem volt még oltás a várandós nőknek, vagy mert nem javasolták még az oltást számukra. Ám azok is lehetőséget láthatnak a szoptatásban, akik megkapták az oltást terhességük alatt, és azt remélik a kutatások alapján, hogy az anyatej erősíti az immunitást.

Egész nyáron hallani lehetett azokról a kutatási eredményekről, melyek szerint az anyatejbe átkerülhetnek antitestek az anyától, ilyen volt például a Floridai Egyetem kutatása, melyet a The Journal of Breastfeeding Medicine című szaklapban publikáltak. Ebben a tudósok 21 frissen szült anya vér- és anyatej mintáit gyűjtötték össze az oltás előtt és után (Pfizer-BioNTech és Moderna oltást kaptak), és azt találták, hogy a vakcina beadása után százszorosára emelkedett az immunglobulin A antitestek mennyisége az anyatejben. Az antitestek ráadásul megmaradtak azután is, ha a tejet lefagyasztották és nem azonnal fogyasztotta el a csecsemő.

„Az anyatej rendelkezik valamilyen mértékű védő hatással” – mondta Joseph Larkin III., a tanulmány egyik rangidős szerzője. A kutatók nem tudják ugyanakkor, milyen erős ez az immunitás és milyen sokáig marad meg. ”Aktívan dolgozunk azon jelenleg is, hogy ezekre a kérdésekre választ találjunk” – tette hozzá a kutató, aki kiemelte, hogy a legjobb dolog, amit a szülők tehetnek a kisbabájukért, hogy beoltatják saját magukat, amivel drasztikusan csökken annak esélye, hogy átadják a vírust a gyermeküknek.

Újabb teher, újabb felelősség

Maga a tény azonban – sőt, már eleve a lehetőség is –, hogy az anyatejnek szerepe lehet a babák védelmében, újabb felelősséget tett a szülőkre. A közösségi oldalak szülőcsoportjai és az orvos influenszerek rengeteg ezzel kapcsolatos kérdést kapnak. Sőt, odáig mennek a szülők, hogy olyan anyáktól keresnek felesleges anyatejet az interneten azok, akik nem tudják maguk szoptatni gyermeküket, aki rendelkezik antitestekkel.

Fotó: 123rf.com

Jenn Kominsky, aki projektmenedzser egy kreatív ügynökségnél a floridai Tampában, egészen odáig ment, hogy megkereste azokat a tudósokat, akik az anyatej antitesttartalmát tanulmányozzák, hogy beleláthasson, milyen adatok állnak rendelkezésre, még mielőtt publikálják azokat. A 35 éves Kominsky gyermeke 2020 októberében született. Körülbelül öt hónap után a kislánya nem akart többé szopni, így a nő elkezdte fejni a tejet.

Az anyatej fejése borzalmas. Kimerítő. Annyi mást lehetne csinálni helyette, például játszani a kislányommal. Nagyon nehéz úgy élni és bármit csinálni, hogy 24/7 a mellszívóra vagy csatlakoztatva, és cipeled magaddal, mint egy hatalmas akkumulátort.” A szoptatás azonban sokkal könnyebb volt számára, mint sok ismerősének. Az is sokat segített, hogy otthonról dolgozhatott. „Azon gondolkoztam, micsoda szörnyű anya vagyok, hogy ha megfordul a fejemben, hogy ne szoptassak, amikor még tudnék, és ezzel lehet, hogy megvédem őt?!” – mondta Kominsky.

A folytatásért KATTINTS IDE!

COVID – Ilyen hatással van az anyatejre az mRNS-vakcina

Forrás: https://napidoktor.hu/index