A babaúszás hasznos élmény!

Van, amit nem lehet elég korán elkezdeni! A vízhez szoktatást például már három hónapos kortól elkezdhetjük a babaúszáson, ha a csecsemő is élvezi!

A kisbabák többsége imádja a vizet, még fürdés közben is jól szórakoznak. Érdemes ezt a tulajdonságukat kihasználni, a babaúszáson ugyanis szórakozva fejleszthetjük gyermekünk izomzatát és immunrendszerét. Mivel a csecsemők születésük előtt vízben lebegtek, ezért többségük számára ez egy természetes közeg, ahol jól érzik magukat.

4-6 hónapos koruk előtt ráadásul van egy egészen különleges tulajdonságuk is, a búvárreflex: ez azt jelenti, hogy a picik ösztönösen zárják orrukat és szájukat, ha víz éri őket. Ez nagyszerű, mert megakadályozza, hogy vizet nyeljenek, de nem teszi lehetetlenné, ezért nagyon kell figyelni, nehogy véletlenül víz kerüljön a tüdejükbe!

Fél éves kor után elmúlik a búvárreflex, ezért ezt követően meg kell tanítani nekik a tudatos légzésvisszatartást! Mielőtt elvinnénk szemünk fényét az első úszásórára, meg kell vizsgáltatnunk a gyerekorvossal, hogy teljesen egészséges-e! Ez azért fontos, mert orvosi igazolás nélkül az oktatók nem foglalkozhatnak egy gyermekkel sem, hiszen a csoport többi tagjára is tekintettel kell lenniük.

A vizsgálatok ellenére sem lehetünk azonban teljesen biztosak abban, hogy csemeténk nem szed össze semmilyen vírust a medencében. Ez teljesen természetes, és erősíti az immunrendszert, de ha minden úszás után beteg lesz a babánk, akkor jobb, ha kihagyunk néhány hónapot, és később kezdjük újra a babaúszást.

A kicsik jobban alszanak úszás után, ezért az alvászavaros gyerekekre különösen jó hatással van. Segítségével megelőzhetőek a tartáshibák, megerősödnek a légzőszervek, fokozódik a vérkeringés. A babaúszás megerősíti az immunrendszert és hozzászoktatja a gyerekeket a hőmérsékletváltozáshoz.

Mindegy, hogy a foglalkozásokon az édesanyjával, az édesapjával, vagy akár a nagyszüleivel vesz részt a csecsemő. Előnyös, ha a gyermek mindig más rokonával megy a vízbe, mert ez egy olyan foglalkozás, aminek a segítségével szorosabbá válik a kapcsolat, és erősödik a pici kötődése azzal, akivel együtt úszhat.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.