5 tipp válogatós gyerek esetén

Hogyan oldjuk meg türelemmel a problémát?

Melyik szülő ne találkozott volna már a problémával: egyik ételt szívesen megeszi a csemete, a másikhoz viszont hozzá sem nyúl. Íme néhány tipp, amellyel válogatós gyerek esetén sikert érhetünk el.

Ha azt mondjuk, egyik ételt boldogan bekebelezi a gyermek, míg a másikat elutasítja, sokszor enyhén fogalmazunk – előfordul ugyanis, hogy a nem szeretett falatok a földön kötnek ki. Vajon ez csak egy időszak? Mennyi ideig tart? Íme néhány tipp, mit érdemes tenni válogatós gyerek esetén.

  1. Probléma: egyfajta ételt eszik meg

Amennyiben csemeténk egyik ételfajtáért odavan, míg a másikat akár padlóra is löki, jogosan merül fel bennünk a kérdés, csak egy életszakaszról van szó, vagy ez így maradhat? Mit tegyünk ilyenkor: adjuk neki azt, amit szeret?

Megoldás: ne változtassuk az étkezési időt akaratharccá. Kínáljunk többféle ételt a gyermeknek, még olyanokat is, amelyeket először elutasít. Sok csemete eleinte vár azzal, hogy kipróbáljon egy új ételt, vagyis érdemes tovább próbálkozni. Adjunk neki zöldséget, gyümölcsöt, felnőtteknek való ételt – nyomás nélkül. A válogatós gyerek is meglephet minket azzal, mit választ legközelebb.

  1. Probléma: nem eszi meg a zöldséget

Mondta már gyermekünk, hogy utál valamit, noha soha nem is próbálta? Ez gyakran megtörténik. Számos zöldségnek erős az illata és az íze, különösen főzve. Legyünk türelmesek. A csemete látni és szagolni akarja az ételt, mielőtt megízleli – s lehet, elsőre kiköpi. Vegyünk mély lélegzetet és próbáljuk meg egy másik nap.

Megoldás: kínáljunk lehetőségeket

Sok válogatós gyerek megbarátkozik a zöldségekkel, ha segíthet kiválasztani őket – boltban vagy már az étkezésnél. Ha a zöldek elriasztják őt, próbálkozzunk a narancssárgákkal vagy a pirosakkal. Vagy ajánljuk nekik nyersen egy kis öntettel, humusszal. Bár a zöldségek elrejtése püré formában beválhat, nem arra tanítja a válogatós gyermeket, hogy nyersen is megegye azokat – utóbbi tehát nem vezet igazán sikerre.

  1. Probléma: kalóriadús italokat iszik

Ha csemeténk sok tejet vagy gyümölcslét iszik napközben, nem biztos, hogy éhes lesz, ha enni kell. Ez gondot okozhat, különösen, ha tényleg kihagyja az evést.

Megoldás: korlátozzuk a kalóriabevitelt

Az 1 és 6 év közötti gyermekeknél naponta 118-177 ml gyümölcslé javasolt. Ez csupán fél vagy ¾ csészényi. Kerüljük a cukros leveket! Öblítsük le vízzel, míg a csemete hozzá nem szokik a sima vízhez. Vagy kínáljunk tejet vagy gyümölcslét csak a főétkezésekhez, a nap folyamán vizet igyon. Egy gyermeknek naponta 2-2 és fél csésze tej fogyasztása ajánlott. A 2 év felettiek azonban már jobb 1 zsírszegény tejet adni.

  1. Probléma: túl sok cukrot fogyaszt

Ki ne találkozott volna a gonddal: sok cukros dolgot eszik a gyermek, s nem tűnik úgy, mintha ezzel hamarosan felhagyna. Ragaszkodik a cukrozott gabonafélékhez reggel. Ha kinyitjuk az ebédes dobozát, kiderül, hogy a kekszet megette, de semmi mást. Vacsoraidőben a desszertért könyörög.

Megoldás: mindent lehet mértékkel

Íme néhány tipp, mely segíthet a válogatós gyerek édesszájúsága esetén.

  • Adjunk neki nassolnivalót, mely természetes módon édes (alacsony zsírtartalmú joghurt, gyümölcs, fagyasztott banán vagy szőlő, almaszeletek mogyoróvajjal).
  • Ne tartsunk otthon sok édességet. Ha nincsenek látható helyen vagy közelségben, a csemete kevésbé kívánja meg őket (ahogyan mi is).
  • Ne használjuk az édességet jutalomként vagy megvesztegetésként. Legyen egy kis része a kiegyensúlyozott étrendnek, ne pedig a jutalom, miután kiürítette a tányérját.

  1. Probléma: a gyermek nassoló

Számos csemete egész nap képes nassolni időről-időre, ezért főétkezéskor már nem is éhes. Tartsuk észben, hogy a gyerekeknek naponta 6-szor kell enni – ebben benne van a három főétkezés és két vagy három nassolás. Hogyan érjük el tehát, hogy telítettnek érezzék magukat és kiegyensúlyozottnak, de maradjon hely az egészséges vacsorának is?

Megoldás: készítsünk ütemtervet, mikor van főtétkezés és mikor nassolás-idő. A gyermek továbbra is kihagyhat időnként evést, ám ha van ütemterv, tudja, mikor várhatja a következő ételt. Ha más időpontban is enne valamit, kínáljunk neki gyümölcsöt, zöldséget, joghurtot, mogyoróvajat, zabpelyhet vagy egy fél szendvicset.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php