Világot meghódító szerelem Budapesten

Udvaros Dorottya és László Zsolt főszereplésével mutatja be A szív hídjai című darabot az Orlai Produkciós Iroda és az Óbudai Társaskör 2013. június 29-én.

A történet, amely 1965-ben, egy amerikai kisvárosban játszódik, a magyar közönség előtt nem ismeretlen. Robert James Waller regényének közismert filmváltozatában, a Madison megye hídjaiban Clint Eastwood és Meryl Streep tette emlékezetessé a romantikus sztorit. A két főszereplő: egy nő, aki Olaszországból Amerikába költözött, hogy régi terveit feladva, feleség és anya legyen egy farmon, és egy férfi, aki a National Geographic számára készít fényképeket a környék fedett hídjairól. A bonyodalmat pedig egy véletlen találkozás okozza, amelyből megrendítő szerelem lesz. Sorsuk talán mindig egymás felé tartott – még ha nem is tudtak róla. Négy napjuk van rá, hogy gyökeresen megváltoztassák egymás életét. Lehetséges ez?

Udvaros Dorottya„Néhanapján előfordul, hogy egy lebilincselő történet úgy elbűvöl bennünket, akárcsak egy finom művű ékszer, és bőségesen kárpótol mindennapi, közhelyszerű olvasmányainkért. Ilyen könyv a Madison megye hídjai” – írta a regény megjelenésekor, 1992-ben az Indianapolis News című lap.

„A mű emlékeztet rá, hogy a szerelem van olyan erős, mint a remény… Tudatosítja bennünk azt, amit lelkünk mélyén mindig is sejtettünk” – fogalmazott a Los Angeles-i Daily News recenzense, magyarázatot adva arra, miért szerepelt hosszú ideig a bestseller-lista élén a kötet. A szerzőnek ez volt az első megjelent regénye, amellyel rögtön elnyerte az Abby-díat, és műve meghódította először az Egyesült Államokat, majd – immár a moziváltozattal együtt – az egész világot. A könyv szerepel a 20. század legkelendőbb műveinek listáján, világszerte több, mint 50 millió példányt adtak el belőle.

A regényből Zöldi Gergely készített színházi adaptációt, a további szerepekben Szamosi Zsófia és Chován Gábor lép színpadra. Az előadás dramaturgja Radnai Annamária, rendezője Novák Eszter. A közönség június 29-étől, a budapesti nyár egyik klasszikus játszóhelyén, az Óbudai Társaskör kertjében (rossz idő esetén a nagyteremben) láthatja az előadást. A darab 2013 őszétől a Belvárosi Színházban látható.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.