Tíz perc a víz alatt

Egy évtizeddel a “csaknem” vízbe fulladást követően a túlélő gyerekek nagy többsége jól van, életminősége hasonló, mint a halálközeli élményt át nem élt kortársaiké.

A Helsinki Egyetem gyerekklinikájának munkatársai Pertti Suominen vezetésével 64 gyerek sorsát követték nyomon, akiket 1985 és 2007 között intenzív osztályon kellett szív-tüdő újraélesztésben részesíteni, miután csaknem vízbe fulladtak.

"Azoknak a pácienseknek az életminősége, akiknél a becsült alámerülési idő tíz perc vagy azt meghaladó volt, jóval alacsonyabb volt, mint azoké, akiknél az alámerülési idő kevesebb volt tíz percnél" – összegezte Suominen. A vizsgált gyerekek 30 másodperc és 45 perc közötti időt voltak a víz alatt.

uszas4801

Az életveszélybe került fiatalok közül tizenegy még a kórházban meghalt, további kilenc pedig a balesethez köthető agysérülés miatt hat hónapon belül vesztette életét. A túlélők többsége azonban nem szenvedett el maradandó károsodást, a visszaküldött kérdőívek értékelése szerint hasonló minőségű életvitel folytatására volt képes, mint kortársai. Az esetek elemzését a Resuscitation című szakfolyóirat ismertette részletesen.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.