Titkos üzenet a bántalmazott gyerekeknek

Egy spanyol alapítvány rendhagyó kampánnyal szeretné lecsökkenteni a családon belüli erőszak, azon belül is a gyermekbántalmazásoknak áldozatul esett kiskorúak számát. Közterületi plakátokon próbál segítséget nyújtani a kicsiknek olyan módon, hogy a felnőttek számára láthatatlan maradjon az üzenet.

A felnőttek számára a plakáton egy szomorú gyermek látható, mellette a következő felirattal: „A gyermekbántalmazás gyakran csak a szenvedő gyermek számára látható”. A gyermekek számára készített változaton azonban egy kék foltokkal tarkított arcú gyermek látható, mellette egy telefonszám és a következő szöveg: „Hívj minket, ha valaki bánt, és segítünk!”

A kampány több szempontból is megosztja a közvéleményt. Az első kérdés az, hogy vajon az olyan korú gyermekek, aki látják a feliratot, tudnak-e már olvasni és értelmezni egy ilyen tartalmú szöveget, egyáltalán képesek-e meghozni a döntést, hogy telefont ragadjanak. Ráadásul mi a biztosíték arra, hogyha kiderül a hívása, nem kap-e nagyobb fenyítést bántalmazójától?

A segélyszervezet kampánya egyértelműen segítséget akar nyújtani, ám ki tudja, mikor jelenik meg az első plakát, melyen a gyerekek számára elrejtett üzenetben a megrendelő termékvásárlásra ösztönző hirdetést rejtett el?

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.