Testnevelés – Elegendő a pedagógus?

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete szerint lesz elegendő pedagógus a mindennapos testnevelésórák megtartásához és az új rendelkezés kikényszerítheti a hiányzó 300-400 tornaterem megépítését.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) pedig jelezte: felelősségre vonná az iskolákat, ha létesítményhiányra vagy másra hivatkozva nem tartják meg a testnevelésórákat, vagy ha azokért pénzt kérnek a szülőktől.

Istvánfi Csaba, az MTTOE elnöke az MTI-nek szerdán azt mondta, korszakalkotónak tartják a köznevelési törvénynek a kötelező mindennapos testnevelés megszervezésére vonatkozó rendelkezését.

Kifejtette: az intézkedés szakmai tartalmát rögzíti a nemzeti alaptanterv, és véleménye szerint adottak a személyi feltételek is. Hozzátette, egy-egy tornatanári állásra 10-15 jelentkező van, tehát elegendő szakember áll rendelkezésre, alsó tagozaton pedig a szakosított tanítók el tudják látni ezt a feladatot.

labda

Országos szinten ugyan hiányzik 300-400 tornaterem, hiányosak az öltözők, vizesblokkok, udvari sporttelepek, de az egyesület elnöke arra számít, hogy az új törvényi rendelkezés "kikényszeríti" ezek megépítését. Erre vonatkozóan megvannak a kormányzati elképzelések – jegyezte meg.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint jogszabályi garanciákra van szükség arra, hogy az iskolák nem a szülőkkel fizettetik meg a mindennapos iskolai testnevelés és sport költségeit, az uszodai belépőket, a testnevelési órákon tartott sporttanfolyamok költségeit, a drága tornafelszereléseket, sporteszközöket, az iskolán kívül tartott foglalkozások, versenyek költségeit, nevezési díjakat, sportköri tagdíjakat.

Mint a témában megfogalmazott állásfoglalásukban kiemelték: nem ritka, hogy a kötelező testnevelési órákon külső szakembereket, harcművészetet, művészi tornát, úszást oktatókat, edzőket alkalmaznak az iskolák a szülők költségére, tanulónként 3-4 ezer forintért havonta.

Hozzátették: a szülők többsége egyetért a mindennapos testnevelés bevezetésével, ha nem kérnek pénzt érte, és gyermeküket nem buktatják meg, ha nem tud kötélre mászni.

sportolni6Az MSZOE szerint nem elég jogszabályban előírni a mindennapos testnevelést, el kell érni, hogy a tanulók szívesen járjanak az órákra, és ne mentessék fel magukat, a sokszor megalázó feltételek és pedagógiai módszerek miatt.
Szerdán a Népszabadság arról közölt cikket, hogy közoktatási témában írt levelet a belügyminiszter a polgármestereknek. Pintér Sándor ebben arról tájékoztatja a települések és a kerületek vezetőit, hogy a köznevelési törvény szeptembertől előírja a napi testnevelésórák megtartását.
A napilap idézi a levelet, amelyben a miniszter azt írja, a testnevelés foglalkozásokat minden intézményben szigorúan tartsák meg, testnevelésóra ne maradjon el, s a pedagógusok munkájának támogatására az intézményvezetők és -fenntartók külön figyelmet szenteljenek. Külön felkéri az intézményfenntartókat, hogy "tornaterem és felszerelés időszakos hiányában is tegyék lehetővé a gyermekek testnevelési órájának színvonalas megtartását". Kéri továbbá, hogy a törvény előírásainak betartását megfelelő rendszerességgel ellenőrizzék, illetve ellenőriztessék.
A szeptembertől fokozatosan életbe lépő új köznevelési törvény azt rögzíti, hogy a mindennapos testnevelést az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik, kilencedik évfolyamán kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni.

Forrás: