Tanulás és szórakozás – Ezek a gyerekek kedvenc játékai

A legtöbb magyar szülőnek fontos, hogy a megvásárolt játék hozzájáruljon a gyermek szellemi fejlődéséhez, ezért kétharmaduk vásárolt is már olyat, ami a természettudományokhoz kapcsolódik. A Kutatók Éjszakája alkalmából készített friss felmérésből az is kiderül, hogy a 14 éven aluliak a biológia és a földrajz iránt érdeklődnek leginkább, idén egyébként eddig már több mint 21 ezer darab tudományos játék talált gazdára.

A megkérdezettek kétharmada vásárolt már tudományos játékot gyermekének, akik szinte egyöntetűen lelkesen fogadták az új szerzeményt – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. A magyar szülők 72 százaléka szerint a legfontosabb, hogy a kiválasztott játék hozzájáruljon a legkisebbek szellemi fejlődéséhez, általa újat tanuljanak, segítse felfedezni a körülöttünk lévő világot; csak ezek után jön, hogy az iskolai tanulmányokat is kiegészítse, árnyalja. „Minden harmadik 3-6 éves, valamint minden második 7-10 éves kapott már valamilyen matematikához, természettudományhoz kötődő játékot, amit főleg annak tükrében jó látni, hogy a gyermekek valójában mennyire szeretik például a biológiát (72%) vagy a földrajzot (63%) – mondta el Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

A válaszadók 80 százaléka szeretné gyermekét a jövőben a tudományok irányába terelni, ehhez a szülők háromnegyede otthoni kísérletezéssel is megpróbálja hozzásegíteni a kicsiket. „Pár egyszerű hozzávalóból akár vulkánkitörést is lehet szimulálni a konyhában, de fontosnak tartjuk a környezettudatosságra is felhívni a figyelmet. Az elmúlt tíz évben egyre népszerűbbé váltak a gyermeket a bio, öko és zöld gondolkodásra rávezető játékok a szülök körében, például olyanok, melyekkel üres üdítős dobozokból takarító robotot vagy időjárás-állomást építhetnek a picik” – árulta el Gyaraki Dávid.

1-kristalynoveszto-keszlet

A játékáruház adatai szerint 2016-ban eddig több mint 21 ezer darab tudományos játékot vásároltak a magyarok összesen közel 60 millió forint értékben, mely csaknem 20 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának (január-szeptember) eredményét. „Az egyik anyuka szerint a gyermek minden kíváncsiságát ki kell elégíteni, ezek a játékok pedig jól szemléltetik a lényeget. A Kutatók Éjszakája programhoz éppen ezért olyan játékokkal csatlakoztunk, melyek a vulkánoktól a kristályokig, a dínóktól az emberi testig számos tudományos területet ölelnek át” – mondta el a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

Top10 4M tudományos játék (2016.01.01.-09.23.):

  1. Kristálynövesztő készlet
  2. Csillagtérkép kivetítő szett
  3. Foszforeszkáló Naprendszer bolygói
  4. Kristálybányász játék
  5. Foszforeszkáló dinoszauruszok
  6. Konyhai tudomány
  7. Naprendszer planetárium készlet
  8. Detektív szett, ujjlenyomat vizsgáló
  9. Bűvészdoboz (12 trükk)
  10. Dinamó zseblámpa készlet

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.