Öröm a gyermekotthon lakóinak arcán

Szinetár Dóra és a Ringató mosolyt varázsolt egy budapesti gyermekotthonban élő kisgyermekek arcára. A jótékonysági programmal a márka és a művészek arra hívják fel a figyelmet, hogy a nevelésbe vett gyermekek számára is legalább annyira fontos a szeretet és az egymással való törődés, mint a családokban.

Gróh Ilona és Gáll Viktória Emese Ringató foglalkozást tartott az otthonban élő kicsiknek. „Szívesen jöttünk, nagyon örültünk, hogy itt lehettünk! A kisgyermekek egészséges lelki, szellemi fejlődése szempontjából elengedhetetlenül fontos az élményt adó közös éneklés és játék. A gyermekotthonban élő apróságoknak talán méginkább szükségük van ezekre a meghitt, önfeledt pillanatokra” – mondta Gróh Ilona, a Ringató módszer kidolgozója, Nemzetközi Forrai Katalin-díjas zenepedagógus.

Szinetár Dóra, Jászai Mari-díjas színésznő is örömmel fogadta a felkérést. Dóra kedvessége és vidámsága áthatotta a gyermekekkel megtelt helyiséget. A kicsik figyelmesen hallgatták Dóra meséjét, az ismert gyermekdalokat pedig hamarosan vele és a Ringatóval énekelték. Dóra így nyilatkozott: „Boldogsággal töltött el, hogy az átmenetileg családjuktól távol élő gyerekeknek örömet szerezhettem. Kollégáimmal rendszeresen jótékonykodunk, mert hiszünk abban, hogy szeretet adni az egyik legértékesebb ajándék.”

_SPS2697

A szervező Sudocrem a gyermekotthon lakóinak a mesés – zenés meglepetés mellett 100 db Szudi névre keresztelt, egyedi tervezésű plüssfigurát, kifestőket és színes ceruzákat, bögréket valamint negyed évre elegendő terméket adományozott. „Egész évben azon dolgozunk, hogy minden gyermek a lehető legjobb körülmények között cseperedhessen fel. Számunkra a babák boldogsága a legfontosabb. Karácsony előtt elsőnek azokra a gyermekekre gondoltunk, akiknek nélkülözni kell az otthon melegét.  Nagyon jó érzés volt látni, hogy sikerült örömet okoznunk a kicsiknek, és bízunk abban, hogy , akik olykor emberfeletti munkát végeznek, és őszinte szeretettel veszik körül a felügyeletükre bízott gyermekeket” – tette hozzá Hajdú Petra, a Sudocrem termékmenedzsere.

Forrás: https://napidoktor.hu/