Nyelvtanfolyam a gyerek jövőjének alapja?

Ahány nyelv, annyi ember! Vajon mikor és hogyan érdemes nekilátni az idegen nyelv elsajátításának? Az első lépések a mamán múlnak, de minél előbb felkeltjük a lurkó érdeklődését a nyelvek iránt, annál könnyebben veszi az akadályokat. Hazánk eddig nem jeleskedett túlságosan nemzetközi szinten, ezért ideje elkezdenünk a felzárkóztatást!

Hi, what’s your name? How old are you? Nice to meet you. Ilyen alapmondatok hangzanak el egy kezdő nyelvtanfolyamon, vagy az első iskolai nyelvórán, de mivel sosem túl korai a kezdés, így számos óvoda kínál lehetőséget, elsősorban az angol nyelvvel való ismerkedésre.

Az óvodai ,,alapképzés” után hasznos már első osztályban folytatni a tanulást. Ötödik-hatodikban pedig az sem baj, ha beindul a második nyelvvel való ismerkedés. A kérdés, hogy elegendő-e az iskolai óraszám és minőség a lurkónak. Esetleg küldjük külön tanárhoz, nyelvtanfolyamra vagy nyári táborba őt?

Mindenképp érdemes, hiszen a tanulás ebben a korban jóval könnyebb. A befektetett energia és pénz pedig biztosan megtérül, ha ugyanis nem foglalkozunk a kérdéssel, a gyermek hátránnyal indul a középiskolában, majd a munkaerőpiacon is.

A magántanár óránként átlagosan 1500-3500 Ft-ot kér el, míg a nyelviskolákban és táborokban intenzitástól és óraszámtól függően változnak az árak. Az biztos, hogy  csoportban jóval kellemesebb a tanulás, ami a hangulatot és az anyagiakat illeti, ha viszont megteheted, küld bátran különórára a gyermeket, hiszen így még biztosabb a személyes fejlődés!

Joggal merül fel bennünk a kérdés, nem okozunk-e kárt azzal, ha a kis harcost túlságosan hamar tesszük ki az idegen nyelvtan ,,veszélyeinek”. Nem kerül veszélybe az anyanyelv? Éppen ezért a legfontosabb, hogy megfelelő életkori sajátosságoknak és tudásszintnek megfelelő tematikával, elsősorban a szóbeli kifejezőkészség fejlesztése kerüljön előtérbe. Emellett alapvető célként a gyermek, mint aktív felhasználó jelenik meg, amihez elengedhetetlen a feladatokon keresztüli sikerélmény biztosítása.

Hiszen mi mással lehetne kedvet csinálni az egész folyamathoz, mint ilyen-olyan trükkös ösztönzéssel? Mindezeknek megfelelőn indít adott nyelviskola már 3-15 évesek részére nyelvtanfolyamokat, ahol az alacsony létszám (5-10 fő) biztosítja a teljes odafigyelést.

Akkor se keseredjünk el, ha éppen nem engedhetjük meg magunknak a felsorolt lehetőségeket! A külföldi csatornák, rádiók, internet és idegen nyelvű (képes) könyvek olvasgatása is jelentősen bővíti az ismeretet! Igaz, a mai kultúrakavalkádban, nemzetközi és hazai lehetőségek hadában semmi sem garantálja a teljes sikert, viszont nyelvtudással jelentős előnyhöz juttathatjuk a lurkót!

Forrás: