Ne csak a tanulás legyen fontos, hanem a gyerekek egészsége is!

Iskolakezdés idején a szülők sok új dolgot szeretnének bevezetni a mindennapokba, amivel gyermekük tanulását segítik, és sokan esnek abba a hibába, hogy csak erre fókuszálnak. Pedig az új tanév arra is jó apropó, hogy a vakáció lazasága után újratervezzük a gyerekek étkezését és mozgását.

A kicsik egészséges életmódja a családban alapozható meg. Odafigyeléssel, példamutatással a gyerek egész életét meghatározhatjuk – azaz jó vagy rossz irányba terelhetjük. Hazánk az egyik legelhízottabb ország, és ez sajnos igaz a legkisebbekre is: minden negyedik gyerek túlsúlyos. A 8-14 éves korú plusz kilókkal küzdők legtöbbször felnőttként sem tudnak ezen változtatni.

Czanik Balázs – Fotó: Juhász Tibor

„A szülők vállán hatalmas a teher, hiszen mindenki hajt a megélhetés miatt, és sokszor a legfontosabbra, a családra nem marad elég energiájuk. Ennek következtében a gyerekek a kütyük rabjai lesznek, így nem mozognak eleget, ráadásul rendszertelenül étkeznek, és az édességek, chipsek a legfőbb ételeik. Ez az életmód akár visszafordíthatatlan egészségügyi problémákat is okozhat. Éppen ezért nagyon fontos, hogy sokkal aktívabban teljenek a mindennapjaik. Nem csak az iskolásoknak, hanem a szüleiknek is” – mondja Czanik Balázs fitness edző.

A megoldás az odafigyelésben és az apró lépésekben rejlik. Egyik napról a másikra nem lehet drasztikusan megváltoztatni mindent, de egy-egy új alapanyag vagy új étel bevezetésével fokozatosan érhetünk el tartós változást. Ugyanez igaz a mozgásra is.

“Ha a szülők a fehér liszt és cukor helyett teljes kiőrlésű vagy szénhidrátcsökkentett lisztet, illetve természetes édesítőt használnak, már egy óriási lépést tettek előre. A felnőttek meg fognak lepődni, hogy nem is olyan bonyolult ezeket használni, és ugyanolyan vagy még finomabb ételeket tudnak készíteni, mint korábban. Chips helyett érdemes kipróbálni a zeller, cékla vagy almachipseket, amelyeket otthon is el lehet készíteni, édesség helyett pedig kínáljunk gyümölcsöt! Ami a mozgást illeti: ismertessünk meg a gyerekekkel minél több sportágat, melyek kipróbálása után kiderül, melyikben tűnik tehetségesnek, mihez van igazán kedve, és járjon edzésre! Az iskolai mindennapos testnevelés órák nagyon jók, de nem elegendőek. Érdemes plusz edzésre járatni a gyermeket, mert levezeti a fölösleges energiáit, egészségesebb lesz és a tanulás is könnyebben fog menni” – teszi hozzá Czanik Balázs.

Fotó: 123rf.com

Nem utolsó sorban pedig, ha hétvégenként együtt a család, szervezzünk közös, aktív programokat; egy kellemes biciklizés, kis focizás vagy tollasozás a nyár végi vagy őszi időszakban remekül átmozgat, és ami különösen fontos: óriási élményt ad mindenkinek.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a mozgás jelentőségét minden korosztály számára. Fontos, hogy a felnőttek példát mutassanak a gyereknek, és a sport ne egy kötelező „muszáj-program” legyen, hanem életforma és örömmel végzett kikapcsolódás. Rengeteg lehetőség közül lehet választani; az edzőteremtől, a szabadtéri mozgásformákig; ha valakinek nincs ideje, vagy nem szeret társaságban sportolni, akkor otthon is megteheti. Capoeira Aerobik DVD-im és hasformáló videós anyagim óriási segítséget nyújtanak. Aki pedig a mozgás mellett különleges kikapcsolódásra vágyik, akkor belföldi vagy külföldi fitness táborokban vehet részt. 2019. november 27 – december 04. között Egyiptomban, a mesés Sharm El Sheikh-ben tartom táboromat. A télből a nyárba csöppenhetnek a résztvevők, ahol a városnézések és a kikapcsolódás mellett garantáltan megizzasztok mindenkit. Úgy gondolom, mindenki megtalálhatja a körülményeihez, időbeosztásához passzoló lehetőséget, csak akarni és csinálni kell – gyerek és felnőtt korban egyaránt” – hangsúlyozza a Capoeira Aerobik megalkotója.

Forrs: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.